Nem kis túlzással egy fél világ várja az év bokszmeccsét, az 54 éves Mike Tyson és az 51 éves Roy Jones Jr. találkozását. A nem mindennapi összecsapást november 28-án rendezik Los Angelesben. Hazai hírességeink közül többen is izgatottan várják a mérkőzést, köztük Lui, a világrekorder bűvész is.

– Gyerekkorom óta rajongok Mike Tysonért. Hihetetlenül várom a vasárnapot, hogy újra ringben láthassam őt. Amikor kiszivárgott a hír, hogy 2020-ban visszatér, rögtön éreztem, hogy valamit ki kell találnom, ami méltó lesz ehhez a vissza nem térő eseményhez – mesélte a bűvész. Lui kitalált egy kártyatrükköt, amiben a legendás 1997-es meccset idézi meg, amikor Tyson a 3. menetben a mérkőzés hevében egyszerűen kiharapott Holyfield füléből egy darabot. A kártyatrükkben különleges módon kerülnek elő és tűnnek el a lapok, sőt az egyik emelés után egyszer csak a kártyából is kiszakad egy darab, ami után a bokszolót kiharapott füllel láthatjuk a lapon. A kész videót többhetes ötletelés és felkészülés előzte meg, ami úgy tűnik a rajongók tetszését is elnyerte. – Már több mint harmincezren megnézték a legnagyobb videómegosztó oldalon, de titkon remélem, hogy az üzenet eljut Tysonhoz is. A héten kiküldtük a menedzserének, úgyhogy innen már csak szurkolni tudok, hogy eljusson személyesen Mike-hoz is – nyilatkozta a híres illuzionista.