RETRO RÁDIÓ

Vincze Lilla őszintén vallott, ezt gondolja az újranyitás konzultációról





Dübörög A Dal 2021, Vincze Lilla pedig már nagyon várja, hogy kiderüljön, melyik sláger lesz az év legjobb dala. Az EMeRTon-díjas énekesnő a Metropol érdeklődésére azt is elárulta, mit gondol az újranyitásról szóló nemzeti konzultációról.



Megosztás
Szerző: e.j.
Létrehozva: 2021.02.25.
nemzeti konzultáció Újranyitás vincze lilla

Kialakult A Dal 2021 elődöntős mezőnye, amelyben több zenei műfaj is megjelenik. A Duna Televízió műsorának egyik zsűritagja, Vincze Lilla számára pedig hatalmas boldogság, hogy az idei, jubileumi évadban is rengeteg értékes produkcióval gazdagodott a magyar zenei élet palettája.

Vannak kedvencei

-Zsűritagként pártatlannak kell maradnom, de természetesen vannak olyan dalok, amelyek kifejezetten közel állnak a szívemhez - kezdte az énekesnő. - A Dal kulturális misszió, aminek köszönhetően a fiatalok körében egyre inkább előtérbe kerül a magyar dalszövegek írása. Sok hazai zenész ír angolul, amely gyönyörű nyelv, de a magyar sokkal kifejezőbb- fejtette ki véleményét Vincze Lilla.

A fiatalok támogatásában gondolkodik

- Jó szöveget írni azonban nem könnyű, mívesen írni pedig a legnehezebb, az már a költészet műfajához közelít, ami nem megy mindenkinek ösztönösen. Éppen ezért gondolkodtam azon, hogy jó ötlet volna létrehozni úgynevezett szimpóziumokat, ahol a fiatal zenészgeneráció alkotói műhelyekben, táborokban sajátíthatja el a dalszövegírás fortélyait – mondta el a Metropolnak Vincze Lilla.

Fotó: MTI/Szigetvári Zsolt

Ütköztetik a véleményüket

A Dal 2021 zsűrije prominens tagokból áll: Vincze Lillán kívül Nagy Feró, Mező Misi és Ferenczi György véleményezi a produkciókat hétről-hétre. A négy művész néha az élő adásokban is vitatkozik, hiszen érthető módon akadnak közöttük véleménykülönbségek. Mindez azonban sosem okoz valós konfliktust közöttük.

– Nagyra becsülöm a zsűritársaimat, akik szakmailag mind rendkívül hozzáértő emberek. Bizony előfordul, hogy az élő show alatt vagy után, az öltözőben folytatunk egy-egy szakmai vitát. Ezek azonban intelligens eszmecserék, hiszen mi egyébként jó viszonyt ápolunk egymással, csupán szakmailag olykor nem mindenben értünk egyet – fogalmazott mosolyogva az énekesnő.

Következetesnek kell maradni

Az énekesnőnek markáns véleménye van az újranyitásról szóló nemzeti konzultációról. Vannak pontok, amelyekkel egyetért, de az igazságos elbírálást részesíti előnyben.

Hasznos a konzultáció

– Alapvetően nagyon fontos és hasznos lépésnek tartom az újranyitásról szóló nemzeti konzultációt. Az oltások folyamatosságával a kései tavasz, kora nyár bárcsak hozhatná a 'szabadság levegőjét' az életünkbe! Szeretnék nagyon optimista maradni ezzel kapcsolatban! Természetesen fokozatossági alapon, amíg egy bizonyos védettség nem alakul ki a lakosság körében. Ezzel párhuzamosan, akik még nem kerülhetnek sorra az oltásokban, vagy még szabadon dönteni szeretnének, azoknak jó volna, ha rendelkezésére állhatnak továbbra is a tesztek. Ez egyben kiválthatná a védettségi igazolványt, aminek a bevezetésének ötletével nem igazán értek egyet – mondta el a Metropolnak Vincze Lilla.

Várja a nyitást

Az énekesnő szerint következetesnek kellene maradni a koncertek, kulturális programok sportrendezvények szervezése, kivitelezése kapcsán és nyitásában és mindenkire vonatkozzanak egyformán a kialakított szabályok:, – A fokokozatosság elvének vonatkoznia kell az éttermek, szállodák, edzőtermek nyitására is, természetesen az előírt biztonsági szabályok betartásával. A nyári hosszú nappaloknak köszönhetően jöhetne a kijárási tilalom enyhítése is, ami életszerű ės praktikus döntés volna – mondta el véleményét az énekesnő.

A megújulásban reménykedik

-Nagy tömegrendezvények, fesztiválok egyelőre nem csak itthon, de külföldön sem megvalósíthatóak most, de a nyár és a járványügyi helyzet javulása hozhat még meglepetéseket – mondta reménykedve Lilla.

Az újranyitásról szóló nemzeti konzultációt bárki kitöltheti a vakcinainfo.gov.hu oldalra kattintva.

Vincze Lilla elmondta a véleményét a nemzeti konzultáció pontjairól. Fotó: Emmer László

 





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás