Nem túlzás azt állítani, hogy az egész ország fellélegzett akkor, amikor kiderült: L.L. Junior volt felesége, Hopp Csilla ellen megszüntette a budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az eljárást. Nem vádolták meg emberöléssel a fiatalasszonyt, aki egy fatális balesetben elvesztette L.L. Juniorral közös, alig hároméves kisfiát, Dávidkát. A zenész exe másfél évet várt erre a döntésre, azóta se éjjele, se nappala nem volt. A felfoghatatlan lelki fájdalmak mellett még attól is tartania kellett, hogy esetleg elveszik tőle Lacikát is, a nagyobbik fiát, akinek szintén L.L. Junior az édesapja.

Továbbra sem nyugodhat L.L. Junior és családja, még mindig nem döntött a bíróság

Csilla legjobb barátnőjét vádolják

Az ügyben bekövetkezett áttörés azonban egy nem várt, szomorú fordulatot is hozott. Az ügyészség ugyanis a Hopp Csillát felmentő közleményben azt is leírta, hogy a nő legjobb barátnője, Kármen ellen vádat emelnek gondatlanságól elkövetett emberölés vétsége miatt. Az illetékes kerületi ügyészség álláspontja szerint az édesanya barátnője mulasztott, ezért felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozták.

Közleményükben ezt írják: „A 3 éves gyermek az idősebb testvérét követve, lelépett a zebrára, azonban a mellette álló vádlott ekkor őt visszahúzta, visszatartotta és rászólt, hogy nem szabad tovább menni, mert piros a lámpa. Ezt követően a vádlott – mivel kizárólag ő tartózkodott közvetlenül a gyermek mellett, aki így az ő felügyelete alatt állt – megfogta a kisfiú kezét. A gyermek ennek ellenére, pár másodperc múlva, ismét kiszaladt az úttestre.” Ekkor történt a tragédia 2019-ben: a zebrán halálra gázolták Lacikát, aki féktávolságon belül szaladt ki az úttestre.

 

Kármen ügyvédje sem érti

Az ügyvédek és a közvélemény jó része is értetlenül áll a fejlemény előtt, pláne azok, akik tudják, hogy a fiatal nő, Kármen nem mellesleg nyolc hónapos, veszélyeztetett terhes, így a stresszt kerülnie kellene… A fiatal édesanya jogi képviselője, dr. Drescher Ivor is az újságokból értesült arról, hogy Kárment megvádolták.

– Még mindig nem sokat tudok mondani, mindössze annyit, hogy az ügyészségnek egy hónapja van, hogy megküldje a papírokat, melyekből még nem kaptunk semmit – mondta a Bors megkeresésére a jogász.

 

Borzalmas időzítés

Ha az ügyészségnek 30 napja van megküldeni a hivatalos papírokat, az azt jelenti, hogy Kármen épp a szülőszobán lehet, amikor megérkeznek az iratok.

– Több sebből vérzik ez az ügy – tette hozzá a fiatal nő jogi képviselője, aki hallhatóan el volt keseredve a friss fejlemények miatt.

Lapunk megkísérelte elérni Kárment is, ám a szomorú hírrel terhelt, várandósságának végén járó nő nem reagált a megkereséseinkre.

Ha az édesanyát lecsukják, babája vele maradhat 6 hónapos koráig Fotó: Shutterstock

Mi lesz a babával?

Amennyiben a bíróság várandós nőket ítél börtönbüntetésre, speciális szabályok lépnek életbe. Az igazoltan tizenkettedik hetet meghaladó terhes elítéltek babájuk 6 hónapos koráig gondozhatják gyermeküket. Amennyiben az anyuka börtönbe kerül, úgy a kicsi fejlődése érdekében joga van az anyjával maradni. Sőt amikor csecsemők vagy kisgyermekek börtönkörülmények között élnek, a gondozásukat szakképzett szociális munkások és gyermekfejlődési szakemberek ellenőrzik. Ám remélhetőleg Kármenéknek ezzel nem kell majd szembenézniük.