RETRO RÁDIÓ

„Úgy éreztem, meg fogok halni” – fia mentette meg a világhírű rapper életét, a veséjét adta neki





Fia jóvoltából kapott új vesét a houstoni rapper és lemezproducer, Scarface, akinek a műtétre a súlyos koronavírus-fertőzés szövődménye miatt volt szüksége.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.09.17.
gyógyulás

„Ez az egész három hét megpróbáltatás volt. Ez a legőrültebb (cucc), amit életemben láttam. Eljutottam odáig, hogy úgy éreztem, meg fogok halni” – idézi az énekes egy akkori interjúját a People. A rapper akkor elmondta azt is: „Még nem vagyok teljesen kint az erdőből.”

Mivel a koronavírus-fertőzést követően továbbra is fennálltak Scarface egészségügyi problémái, így 2020 októberében a Twitteren kért segtséget és vesét az önkéntes vesedonoroktól. Kiderült azonban, hogy fia, Chris alkalmas donornak, így most egy évvel később Scarface-nak – fiának köszönhetően – új veséje van.
A műtétet követően Chris meg is osztotta az erről szóló fotókat az Instagramon, és ezt írta: „Micsoda utazás volt. A műtét jól sikerült, apám jól van, a vese nagyszerűen működik !!!! Köszönöm mindenkinek az imákat. @Brothermob szeret téged család” – tette hozzá apjának címezve a szavakat. Chris egy videót is feltöltött arról, amikor meglátogatta apja kórházi szobáját, miközben mindketten még orvosi köpenyben voltak.
„ Megmentetted az életemet, fiú” – mondja Scarface a klipben, és a fia kezét fogja – „Szeretlek.”
https://www.instagram.com/p/CT5gZ9vl4by/





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás