Hosszú út vezetett addig, amíg Szabó Győző barátságot kötött a négylábúakkal. A színésznek ugyanis gyerekkorában több rossz emléke is volt a kutyákkal, így kezdetben igyekezett megtartani a tisztes távolságot velük.

„Három gyerekkori traumám is volt a kutyákkal, így később is tartottam tőlük egy kicsit. A sors mégis úgy hozta, hogy három nagy moziban is kutyával kellett dolgoznom, sőt olyan reklámfilm is volt, ahol egy kutya volt a partnerem. A gyártás mindig félve vezette fel nekem, hogy négylábúval kell forgatnom, mert tudták, hogy van bennem egy ódzkodás” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en Szabó Győző, aki az elmúlt időszakban egyre inkább legyőzte félelmét.

Így rabolta el Szabó Győző szívét az új családtag (Fotó: Metropol)

„Legutóbb a Vigyél Haza Alapítvány naptárfotózásán dolgoztam együtt kutyával, amely nemcsak egy remek hangulatú fotózás volt, de jó célt is szolgált. Hiszen A mi kis falunk szereplői és egy-egy örökbe fogadható kutyus álltak modellt azért, hogy örökbefogadásra ösztönözzék a leendő kutyagazdikat. Málna, akivel én fotózkodtam igazán tüneményes volt” – mondta a színész, aki végül olyan barátságot kötött a négylábúakkal, hogy egy saját kutyára is beadta a derekát.

„Judit egy ideje már mondogatta, hogy jó lenne nekünk egy kutya. Igaz, ő egy fajtisztát szeretett volna. Aztán egy autómosóban szembejött velem Tokió, aki egy ideiglenes örökbefogadónál volt. Ez a tündéri fekete kiskutya végül a miénk lett. Teljesen új érzés számomra, hogy van egy kutyánk, hiszen soha, semmilyen házi kedvencem nem volt. Eddig minden nagyon jól alakul, remélem a folytatás is legalább ilyen jó lesz Tokióval” – tette hozzá a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Szabó Győző.