Pataky Attila szinte a nulláról kapaszkodott vissza, miután kikeveredett a hitelcsapdából, amibe rossz döntései és persze életvitele sodorták. Attila erről is mesélt a Life TV-n péntek este 10-kor adásba kerülő Összezárva Hajdú Péterrel című műsor felvételén.

A legendás rockernek nem voltak tartalékai és közben úgy szórta a pénzt, mintha nem is lenne holnap. „Akkoriban kicsit túlmentem, túlmerészkedtem a lehetőségeimen. Azt gondolják sokan, hogy van legalább félmilliárd forintom tarcsiba, de ez nem így van. Én bitang módon éltem, és volt az életemnek olyan része is, amikor két-három sarokház árát elmulattam, eléltem. Az én asztalomnál, az Edda asztalánál nem fizethetett senki, soha” – idézte a Ripost Pataky Attila műsorban elhangzott szavait, aki azt állítja, semmit sem bánt meg.

Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország

„Mindig tudtam, hogy csak a 21 grammnyi lélek megy át innen, a többi marad itt. Akkor hova harácsoltam volna? Kalapszámra fizettem a milliós számlákat. Semmit sem bántam meg, mindent jól csináltam!”– jelentette ki az Edda frontembere, aki a péntek este 22 órától kezdődő műsorban számos titkáról lerántja a leplet.