Nagy Adri a Ripostnak elárulta, hogy ő teljesen egyetért a járványügyi korlátozásokkal. – Azzal nem értek egyet, hogy az első lépések között legyen a kijárási tilalom feloldása, és nyilván persze ez a fiataloknak nagyon nehéz. De addig maradjon a korlátozás, amíg tényleg szükség van rá – mondta az énekesnő. Persze azért van, amiben ő is enyhítene, szerinte bizonyos vendéglátó helyek már kinyithatnának. – Azt gondolom, ha a különböző bevásárlóközpontokba el lehet menni, amik egyébként általában tömve is vannak, akkor, amennyiben a teraszokon meg lehet oldani, hogy kipakolnak pár asztalt, és így megfelelő távolságra ülnek az emberek, akkor igen. Adri vendéglátós családból származik, ezért kifejezetten együttérez a vendéglátósokkal, ezért is örülne a szigorítások enyhítésének.

Az énekesnő a konzultáció hét kérdéséből még külön kiemelte, hogy szerinte a külföldi turisták Magyarországra utazásához erős feltételeket kell szabni. Ideálisnak tartaná, ha járvány ideje alatt csak beoltott vagy igazolvánnyal rendelkező emberek érkezhetnének a hazánkba. – Pláne, hogy már több koronavírus-mutáció is jelen van a világban – tette hozzá.

Fotó: Bors/Knap Zoltán