RETRO RÁDIÓ

Mindent kitálalt az Exatlon győztese, kiderült, mit kezd a nyereménnyel – Videó





Több kérdésre is meglepő őszinteséggel válaszolt Herczeg-Kis Bálint az Exatlon Hungary idei győztese. A videóból az is kiderül, mit bánt meg a verseny során.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.13.
őszinteség

Herczeg-Kis Bálint mindössze az idei Exatlon Hungary széria egyik legnagyobb meglepetése volt, ugyanis fiatalkora ellenére végig tarolta a játékokat. Nem engedett magának egy perc pihenőt sem, bizonyítani és teljesíteni akart.

Bálint annak ellenére, hogy meg kellett küzdenie szüleivel, hogy elmehessen Dominikára, hosszú hónapokig kimagasló teljesítményt nyújtott az Exatlonban, majd természetesen a végjátékban sem hazudtolta meg önmagát. Sőt kitartásának meg lett az eredménye, ugyanis megnyerte a versenyt és az ezért járó 15 millió forintot. Azt sem titkolta, hogy mihez kezd majd ezzel a pénzzel, hiszen egy vállalkozásba szeretne belekezdeni.

Az Exatlon győztese most megválaszolta a nézők minden kérdését, kezdve azzal, kit tartott a legerősebb ellenfelének és mit bánt meg a verseny során.





Ezeket olvastad már?
Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás