RETRO RÁDIÓ

Meglepő titokra derült fény! Ebben is verhetetlen ifj. Fekete László





A világ legerősebb embere nem szégyelli bevallani, a huncut lányai sokszor megtréfálják.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.23.
család

Ifjabb Fekete László két tinédzser lánya, Amina Lia és Leila egy percre sem engedik, hogy lankadjon a figyelme, amikor velük van.

Első hallásra biztosan nem képzelhető el rólam, de elmondom, hogy a világ legjobb almás pitéjét tudom sütni a gyerekeim szerint! A lányaim nem akarnak már cukrászdából

süteményt venni, mindig azt kérik, inkább én süssek nekik” – árulta el az erőember érezhető büszkeséggel a hangjában a Story magazinnak.

Kifestették a körmét

A sportember szerencsésnek mondja magát, hiszen a kislányok Dorogon mindössze 300 méterre laknak az anyukájukkal, így bármikor láthatja a gyerekeket. „Nagyon jó kapcsolatom van velük, szeretjük egymást. Igaz, kis huncutok, mindig résen kell lennem. Előfordult, hogy alvás közben kifestették a körmeimet. Ezután kicsit nehezebben indult a napom, mert időbe telt lekaparni magamról” – mesél, majd így folytatja: „úgy gondolom, jó apjuk vagyok azzal együtt is, hogy szigorúnak is kell velük lennem. Nálunk nincs tabletezés, Tik-tok vagy Facebook… A csajok ezt elfogadták, ők az internetezés helyett a barátaikkal játszanak vagy társasozunk, esetleg épp együtt főzünk a konyhában! A kedvenc ételünk a marhapörkölt! Én vagyok a séf, ők pucolják a zöldséget. Ha kész, én megeszek belőle vagy három kilónyit, ők meg fejenként tíz-tíz dekát” – tette hozzá ifjabb Fekete László.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás