Kóbor János már két hete van kórházban, a családja, a rajongók és zenésztársai is egy emberként szorítanak és imádkoznak érte. Meckyt a SOTE Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján kezelik, de azon kívül, hogy az állapota nagyon súlyos, eddig nem derült ki több részlet az állapotáról. Mindenki az Omega menedzserét, Trunkos Andrást kérdezgette a zenészről, de ő nem nyilatkozhatott semmit, hiszen erre maga Kóbor János kérte meg őt:

„Még a kórházba kerülése előtt egyszer leültünk beszélgetni. Szóba került, hogy mi legyen abban az esetben, ha bármi baj történne. Külön megkért engem, az Omegát és az egész családját, hogy bármilyen állapotba kerül, nem szeretné, ha bárki is tudna róla” – mondta András, aki most mégis engedett egy kicsit a nyomásnak és megtörte a csendet:

„A család és a János kérésére magáról az állapotról én nem beszélhetek” – idézte a Blikk a menedzser Fókusznak adott interjújában elhangzottakat. Trunkos András két hete beszélt az énekessel utoljára.

„Akkor egészen jó hangulatban, bár egy kicsit rekedtes hangon mondta, hogy ő már szeretne kijönni, mert úgy érzi, ez nem olyan komoly. Mondtuk, hogy majd az orvosok eldöntik. Másnapra már kezelés alá került. Azt, hogy az ő minősége milyen, ezt tényleg őszintén nem tudom. Ebben a világban nem lehet betelefonálgatni, bemenni, megnézni” – mondta András.

Ez egy makacs sváb, ez le fogja győzni.

Trunkos elárulta, hogy a múlt hétvégére szervezett közös imához világszerte csatlakoztak ismert zenészek.

– Nincs jó hangulat, mert ez az, amit nem szerettünk volna. Egy évvel ezelőtt halt meg Benkő Laci, Mihály Tomi… nem Covidban, rákos betegségük volt, és erre a megemlékezésre még most jött a Mecky kórháza – mondta a menedzser.