Schobert Norbika nővére, Lara legjobb barátnőjével jár -szúrta ki a Bors.

A testvérek A Palikék Világa by Manna YouTube csatornán a Futtában című műsor vendégei voltak. A fiatalok elmesélték Palik Lászlónak, hogy régebben nem voltak olyan jó testvérek, mint most. Állandóan civakodtak és belekötöttek egymásba, de mióta felnőttek, hihetetlenül jó viszonyt ápolnak egymással.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

larcibarci (@laraschobertt) által megosztott bejegyzés

 

Lara még viccesen el is szólta magát: kénytelenek jóban lenni, hiszen Norbika a legjobb barátnőjével jár.

„Én hoztam őket össze… Arra gondoltam, hogy ismerem mindkettőt, mindkettő tökéletes, hát akkor hozzuk össze őket. Sokáig nem érződött, hogy együtt vannak, most kezdett ez nekem leesni” – mesélte a 18 éves sztárcsemete.

Larát egyáltalán nem zavarja a dolog, még mindig ugyanolyan a kapcsolata barátnőjével.

„Nyilván ugyanolyan a kapcsolatunk a legjobb barátnőmmel, de azért fel kell tudnom azt is fogni, hogy ők vannak ketten is, és akkor nekem odébb kell, hogy vonuljak” – fogalmazott Lara, aki hozzátette, hogy már sokkal érettebben áll hozzá a párkapcsolati dolgokhoz, főleg most, hogy véget ért két éves kapcsolata.