RETRO RÁDIÓ

Ez állhat Horváth Tomi és a TV2 szakításának hátterében





Ezer szállal kötődött a csatornához, de néhány rossz pillanat elég volt, hogy elváljanak útjaik.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.13.
ennyi volt

A Dancing With The Stars című táncos műsorból való botrányos távozása úgy fest, betett a kereskedelmi adó és Horváth Tomi munkakapcsolatának. A Bors megtudta, idén ősszel a TV2 már nem számol Tamással.

A tavalyi év egyik legnagyobb tévés botránya Horváth Tamás nevéhez fűződik, aki a Dancing With The Stars versenyzőjeként szerepelt a TV2, kimagasló nézettséget hozó táncos műsorában, majd a hetedik adáson már nem vett részt. Pedig Tamás a döntőig is eljuthatott volna Sipos Viktória profi táncos oldalán, mégsem a zsűri és a közönség pontjai miatt estek ki, hanem egy baleset miatt, amit akkor Tamás meglehetősen sután kommunikált, aminek következménye lehet, hogy a csatorna kitette őt a zsűriből - emlékeztet a lap.

Mint arról a Bors elsőként beszámolt, Horváth Tamás nem jelent meg a táncos műsor hetedik adásában, a távolmaradását pedig egy Facebook-posztban magyarázta: szerdán, táncpróba közben elesett és fejsérülést szenvedett. Az énekes egy szelfit is lőtt a mentőből, talán bizonyítékul.

A távolmaradása megdöbbentette a táncpartnerét és az egész stábot, hiszen mindenki azt hitte, hogy az énekes két nap alatt összeszedi magát a versenyre, tekintettel arra, hogy négyhónapnyi, megfeszített munkát fektettek a műsorba. A stábnak és a nézőknek azonban csalódniuk kellett...

Horváth Tamás távolmaradása kapcsán több pletyka is szárnya kapott, lapinformációk szerint a felesége és egyben menedzsere, Andrea féltékenysége állhat a háttérben. A hírek szerint többször is hallották, hogy a híresség táncpartnere, Sipos Viki és a felesége csúnyán összevesznek. Ezeket a vádakat az énekes többször is cáfolta.

A Dancing With The Stars szerkesztői Tamás távolmaradása következményeként úgy döntöttek, hogy az énekest kizárják a műsorból.

Tamás ezer szállal kötődött eddig a TV2-höz, ő volt a 2017-es Sztárban sztár győztese, 2018-ban, Balázs Andrea színésznő oldalán ők nyerték meg A Nagy Duett című műsort, 2019-ben pedig zsűritagnak hívták a Sztárban sztár leszek! című grandiózus show- műsorba, Bereczki Zoltán, Tóth Gabi és Pápai Joci mellé.

Lapunk információi szerint idén is lesz Sztárban sztár leszek!, már lázasan dolgoznak a műsorkészítők a második évadon, amit ősszel tűz képernyőre a TV2. A hírek szerint a hamarosan kezdődő válogatókon már megújult zsűri várja a jelentkezőket, arról azonban még nem tudni, hogy melyik ítész megy, melyik marad. Illetve, egy név már most biztosnak látszik: Horváth Tamás nem lesz ott a megújult zsűriben, az ő szereplésére nem tart igényt a kereskedelmi tévé. Megkerestük a témában a TV2 sajtóosztályát, ahol megerősítették az információinkat:

Egyértelmű volt számunkra, hogy a Sztárban sztár leszek! következő évadában nem dolgozunk együtt Horváth Tomival. Így a hamarosan kezdődő válogatókon már megújult zsűri várja a jelentkezőket – nyilatkozta lapunknak a TV2 sajtóosztálya.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás