
Házasság első látásra: Rejtélyes nővel ölelkezik Zoltán, ismét szerelmes?
A rajongók találgatnak, hogy ki lehet a fotón.
A szemtanú szerint a mentők hosszasan küzdöttek a férfi életéért, majd elhajtottak vele, de sajnos így is bekövetkezett a tragédia.
Mint ahogy azt megírtuk, gyászol az EDDA, elhunyt ugyanis a zenekar sofőrje, Kiss Zoltán. Pataky Attila könnyes szemmel búcsúzott barátjától, akivel 28 éve dolgoztak együtt. Egy szemtanú részletesen beszámolt a csütörtök esti órákban történtekről.
„Éppen hazafelé tartottam Biatorbágyon, leszálltam a buszról a tónál, és arra lettem figyelmes, hogy egy mentő- és egy villogó rendőrautó áll az út közepén” – kezdte a Borsnak. „Közelebb mentem, két kutyáját sétáltató helyi lakos arról beszélgetett, hogy ki lehet a sérült férfi, aki elesett a biciklivel. Elmondták, hogy ősz a haja és a bajusza, tőlem kérdezték meg, esetleg ismerem-e. Nem engedtek be a mentőautóba, hogy megnézzem. Ekkor már az ellátása zajlott, akkor vettem észre, hatalmas tócsában állt a vér az úttesten, ami másnap reggelre sem száradt fel”
– idézte fel a történteket a nő, majd hozzátette, a jelenlévőkkel arra gyanakodtak, talán elsodorhatta egy autó, mert a bicikli kereke sérült jelentősen. A helyi Facebook-csoportban kértek segítséget, de mindhiába.
„Kerestük a hozzátartozókat, hátha valaki azonosítja. Sajnos aznap este már tudni lehetett, hogy nagy a baj. A mentős is tett arra célzást, hogy nincs túl jó állapotban a férfi. Nekünk érthető módon nem adtak információt, de mivel sok időt állt a helyszínen a mentő, úgy hisszük, az életéért küzdöttek. Végül elhajtottak vele.” A nő és a másik két szemtanú a biciklit a helyi bolt kerítéséhez tolta, és jelezték a csoportban, a hozzátartozó ott találja. Mindenki együttérzéséről adott hangot, ismeretlenül is szorítottak az életéért küzdő férfiért, később pedig a hírekből értesültek a baleset végzetes kimeneteléről és az áldozat kilétéről. A helyszínen gyertyagyújtást szerveznek az emlékére.
A rajongók találgatnak, hogy ki lehet a fotón.
Fontos döntést hozott a karrierjében az anyaságra készülő Sydney.
Remek hírrel szolgáltak az orvosok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre