RETRO RÁDIÓ

Gyökereihez nyúlt vissza a Zion Refresh





A debreceni zenekar láthatóan egy percig sem pihen, ismét új dallal jelentkeztek. Szövegügyileg líraibb vizekre eveztek, ám zenei fronton maradtak a zúzásnál, és azt ígérik, hogy ebből a színpadon sem lesz hiány.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2021.07.14.
nagylemez

Megjelent a Zion Refresh legújabb, Legendák című lemezének legújabb dala, a “Szívből szól”. A hattagú formáció ezúttal egy olyan szerzeménnyel állt elő, melynek korábban már számos verziója volt, de végső formáját csak most, a pandémia alatt nyerte el.

A zenekar 2015-ben alakult, és ez a dal már akkor is képben volt, éreztük, hogy van benne valami. A korábbi változatot ugyanakkor mégsem éreztük elég erősnek ahhoz, hogy hivatalosan is kiadjuk. A 2021-es Legendák nagylemez munkálatai során ismét rátaláltunk, és egy teljesen új, extrémebb köntösbe helyeztük, ami sokkal inkább passzol ahhoz, amit a formáció jelenleg képvisel. Nem titok, hogy végül ez lett az abszolút kedvenc dalunk a lemezről” – mondta a Zion Refresh énekese, Jakab Tamás.

Gyökereihez nyúlt vissza a Zion Refresh (Fotó: Zion Refresh)

Noha a zenekartól már számos szókimondó dalszöveget hallhattunk, ezúttal líraibb vizekre eveztek, melyben egy saját magunkkal folytatott párbeszédnek lehetnek fültanúi, ahol az egyén nem tudja eldönteni, hogy mennyire engedje felszínre törni az érzéseit.

Az őszinteség hosszútávon sokkal kifizetődőbb, mint becsapni a környezetünket és vele együtt saját magunkat is. A szöveg arra hívja fel a figyelmet, hogy ha nincs meg a kölcsönös tisztelet és őszinteség két ember között, akkor azt a kapcsolatot teljesen felesleges erőltetni, még akkor is, ha az elengedés elsőre fájdalmasabbnak tűnik” – fogalmazott a zenekar frontembere, Tajti Viktor.

A tagok a dalhoz videóklipet is készítettek a Debrecen Nemzetközi Repülőtér egyik hangárjában, ahol azért volt lehetőségük forgatni, mert a járvány alatt szinte teljesen leállt a légiforgalom.

A Zion Refresh hosszú hónapokon át dolgozott a dalok felvételén, míg az elmúlt hetekben inkább az élő megszólalás kidolgozása került fókuszba.

Már nagyon várjuk, hogy újra színpadra álljunk, rengeteget készültünk, így a korábbiaknál jóval többet találkoztunk, a próbák pedig még inkább összekovácsolták a zenekart”– mondta Kiss Tamás, a formáció harsonása.

Új dallal jelentkezik a zenekar (Fotó: Zion Refresh)

A lemez dalai közül már három is bekerült a Petőfi Rádió kínálatába:

A Minek látszol című daluk Majoros Ritánál a Dalra magyarban, a Játszma pedig Boros Csaba Minek nevezzelek című műsorában mutatkozott be. A Szívből szól ezúttal Bekker Dávidnál a Megpendítemben lesz hallható július 17-én egy interjú kíséretében.

A Zion Refresh első nagylemezéről már csak egy dal, a címadó “Legendák” van hátra, erre azonban augusztusig még várni kell. A szerencsések azonban már a megjelenés előtt, élőben is hallhatják július 22-én a Campus fesztivál nagyszínpadán, amit a debreceni zenekar fog megnyitni.





Ezeket olvastad már?
Hihetetlenül gyorsan nő Kulcsár Edina kisfia, meglepte a rajongókat

Hihetetlenül gyorsan nő Kulcsár Edina kisfia, meglepte a rajongókat

Hunyadi Donatella lélegzetelállítóan néz ki a szexi menyasszonyi ruhában

Hunyadi Donatella lélegzetelállítóan néz ki a szexi menyasszonyi ruhában

Rácz Jenő kétéves lánya Porschét kapott

Rácz Jenő kétéves lánya Porschét kapott

Hegyes Berci elárulta: így reagált párja a történtekre

Hegyes Berci elárulta: így reagált párja a történtekre

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás