Ahogy arról már írtunk, Diana hercegnő 1995-ben adta híres interjúját, amelyben arról vallott, hogy megromlott a házassága Károly herceggel. Nyíltan beszélt emellett bulimiájáról, és a királyi családban dúló konfliktusokról is.

Diana 1985. november 7-én a nemzeti botanikus kertek új látogatói információs központjának megnyitóján Canberrában (Fotó: AFP/Claude Coirault)

A hercegnő ekkor már külön élt Károlytól, akinek köztudottan viszonya volt Camillával. Mint mondta, hárman voltak a házasságban. Az interjút megjelenésekor teljesen felkapta a média, mindenki erről beszélt. Most azonban kiderült, hogy a riporter, Martin Bashir csúnyán kijátszotta Dianát, képbe került ugyanis egy másik nő is.

A hírek szerint pár nappal a beszélgetés előtt Diana le akarta mondani a megjelenést, mire Bashir egy grafikussal készíttetett egy hamis abortuszról szóló számlát Harry és Vilmos dadájának, Tiggy Legge-Bourke-nak a nevére. A riporter azt mondta a hercegnőnek, hogy a dadus abortuszára azért volt szükség, mert Károly teherbe ejtette.

Azt már tudtuk, hogy Diana a dadára is féltékeny volt, hisz nemcsak fiaival, hanem Károllyal is szoros kapcsolatot ápolt – írja a People. Az abortusz híre mindezek után annyira feldühítette, hogy mégis elvállalta az interjút, és kitálalt szerelmi élete minden mozzanatáról. Marin Bashir felháborító húzásának 25 éven át nem volt következménye, azóta azonban nyomozás indult ellene.