Hihetetlen, de igaz! Erzsó a Borsnak mesélte el, hogyan sikerült teljesítenie szerelme végakaratát, és minderről bizonyítékot is mutatott.

Dobos Attila Erzsó

Hetekig várt arra, hogy végre megjöjjön az örömhír Fotó: Bors

Dobos Attila egykori szerelme korábban a Borsnak árulta el, nagyon szeretné teljesíteni kedvese végakaratát, és szívesen hozzámenne a halála után is. A legendás zeneszerző többször is megkérte Erzsó kezét, még életében, aki minden alkalommal boldogan mondott igent, de sajnos az esküvőre végül betegsége miatt már nem kerülhetett sor. Dobos vágya azonban most beteljesedett, és már Isten előtt is feleségének tekinthetik menyasszonyát. Erzsó ugyanis megkapta az utólagos lelkészi áldást ebben a nem mindennapi esetben, hiszen bizonyítani tudta egymásnak tett ígéretüket. Az özvegy hatalmas izgalommal, szinte türelmetlenül várta a lelkésszel való találkozást, aki segített neki a frigy létrejöttében.

A modern kor előnyei

Ennek a különleges esetnek a megvizsgálása a technikának volt végül köszönhető, hiszen Erzsó rengeteg felvételt őriz kedveséről, Dobos Attiláról. Ezek közül az egyik végül bizonyította, hogy mindkét félben valóban megvolt a házasság szándéka.

Itt van nálam az a hanganyag a régi telefonomon, amin megkéri a Drágám a kezemet, és én természetesen igent mondok. Reméltem, hogy ez elég bizonyíték lesz arra, hogy Tóth Mihály tiszteletes úrtól megkapjam az áldást” – mesélte az ügyintézés folyamatát Erzsó. – „Csináltam róla egy biztonsági másolatot, nehogy a technika ördöge közbelépjen” – nevetett.

Dobos Attila Erzsó

A lelkész elfogadta a felvételt bizonyítékul, ahol igent mondott egymásnak a két szerelmes Fotó: Bors

A lelkész is meghallgatta a felvételt

A lelkész, mielőtt bármit is meghallgatott volna, tájékoztatta a házasságkötés gyakorlatáról és az utólagos áldás feltételeiről a komáromi asszonyt. Ezután elindította a felvételt, és megbizonyosodott arról, hogy valóban kimondták egymásnak fogadalmukat a szerelmesek. Így a két fél között létrejött konszenzust mindez alátámasztotta. A lelkész úr rögtön közölte is a jó hírt Dobos Attila szerelmével: megkaphatják az isteni áldást mint férj és feleség, ami 2020. december 30-tól a zeneszerző haláláig érvényesen köti őket össze.

„Nagyon boldog vagyok, hogy teljesíthettem az én Drágám végakaratát, és egybekelhettünk, még ha sajnos ő már nem is lehetett velem. Örülök neki, hogy ezeket a felvételeket elkészítettem, mintha tudtam volna, hogy jók lesznek valamire. A lányom is nagyon boldog volt, hogy megkaptuk ezt az esélyt, és nagyon hálás vagyok a lelkész úrnak a segítségért. Nem is találok szavakat a meghatottságtól” – mesélte könnyek között Erzsó a Borsnak.

Dobos Attila Erzsó

A postás hozta a napokban Erzsónak a várva várt okiratot Fotó: Bors

Vége a várakozásnak

A döntéshozatal és a papírmunka miatt kissé hosszú és feszültséggel teli várakozási időszak következett, amit egy sokkal nagyobb boldogság követett. Dobos Attila menyasszonya már szerette volna kezébe venni a házassági emléklapot, és ezzel az utolsó közös álmukat valóra váltani elhunyt szerelmével. Pár hónap várakozás után el is jött a nagy nap, amikor a postás meghozta Erzsó számára a várva várt okiratot.

„Nagyon meglepett, amikor a postás a kezembe nyomta a borítékot, amit az Ökumenikus Egyház adott fel. Miután kibontottam, a szavam is elakadt, még szinte most sem térek magamhoz! A boldogságomat nem is tudom szóban kifejezni, hihetetlenül örülök ennek. Pont úgy volt, ahogy az én Drágám akarta, Isten előtt házastársak vagyunk, nekem ez a legfontosabb. Attila is biztos velem együtt örül fent az égben. Még most is alig hiszem el, hogy az álmunk valóra válhatott” – mesélte meghatottan Erzsó, akinek így most már teljes a boldogsága, hiszen utolsó kívánságát is teljesítette Dobos Attilának, a házasságkötési emléklap pedig a többi ereklye mellé kerülhet a komáromi asszony otthonában.