A Dancing with the Stars ma az Emlékek éjszakája mottót viseli, ennek kapcsán nyilatkozott Dobó Kata arról, neki mi volt a legkedvesebb momentuma az életének. A színésznő egy percig sem gondolkodott:

„Szofi születése mindent felülírt az életemben, hiszen mindig is szerettem volna gyereket” – mondta. – „Semmi nem fogható ehhez az érzéshez, második helyre kerültem az életemben, nekem ő a minden”.

Dobó Kata a lányának táncolt

Dobó Kata a lányának táncolt

Dobó Kata azt is elmondta, hogy már azelőtt elhatározta, hogy szeretne a lánya barátnője, legfőbb bizalmasa lenni, mielőtt Szofi megszületett volna. Az is kiderült, hogy ő is egy táncoslábú kislány, így nagyon jó szimbiózisban vannak Katával, aki azt szeretné, hogy kislánya büszke legyen az anyukájára, amikor az adást nézi.

„Úgy érzem, mintha hárman csinálnánk végig ezt a versenyt, hiszen a jelenléte és a tudat, hogy ő van, nagyon sok erőt ad nekünk” – mondta a színésznő.