RETRO RÁDIÓ

Szívszaggató tragédia! Delhusa Gjon elárulta, hogyan halt meg imádott menye





Delhusa Gjon nemrég élet és halál között lebegett a lélegeztetőgépeken, nem sokkal utána történt a tragédia, elhunyt unokájának édesanyja.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.04.19.
veszteség

Az énekes most a Life TV Ébredj velünk! című műsorában mesélt kendőzetlen őszinteséggel fia párjának elvesztéséről.

„Nem volt semmi előjele, váratlanul ért minket. Nem volt előtte semmi baja. Váratlanul rosszul lett, fájt a feje, bevitték és agydaganata lett belőle” – mondta el Delhusa Gjon a műsorban.

Rengeteg fájdalom érte az elmúlt időszakban az énekest. (Fotó: Metropol)

Az énekes ezután beszámolt róla, hogy bár ő is előlépett „pótapukává”, nem az ő számára a legnehezebb ez a helyzet, hanem fiának, aki elveszítette párját és gyermekének édesanyját.

„Nagyon nagy feladatot rótt ki neki az élet” – nyilatkozta Gjon.

Az adás folytatásában Delhusa Gjon arról is beszélt, hogy mit élt át, amikor megfertőződött. Az énekes ugyanis komoly kórházi ellátásra szorult a koronavírus elkapása után, és azóta sem érzi még magát ugyanolyan jól, mint a betegség előtt.

„Szó szerint újjászülettem. Mondhatnám vírustagadó voltam, vidáman éltem kint és váratlanul bekerültem én is a kórházban. 23 napig voltam bent, 6 napig lélegeztetőgépen. Kapkodtam az életemért. Nem tudtam, hogy létezik olyan betegség, amiből ilyen lassú a felépülés” – árulta el a vírus lefolyásának megrázó részleteit Delhusa.

Gjon mesélt arról is, hogy hogyan élnek most unokájával.

Mindennap ott vagyok vele. Tegnap én fürdettem cumiztattam, büfiztettem” – nyilatkozta a sztár.

Az adásról készült videót itt tekinthetik meg.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás