A Fővárosi Nagycirkusz a kilencedik Cirkuszok éjszakáját egy különleges műsorral ünnepelte. A Dinasztiák című műsor Orient Expressz alcímű előadása előtt a magyar cirkuszművészet ígéretes tehetségei mutatkoztak be a nagyérdeműnek.

(Fotó: Dombóvári Tamás)

Valamennyi zsánerszámban felléptek a művészek: volt talajakrobata, zsonglőr, levegő, handstand, görkorcsolya és egykerekű produkció is. A műsor két házigazdája, Stana Alexandra táncművész és Maka Gyula konferanszié többször táncra perdült és együtt dalra is fakadtak.

(Fotó: Dombóvári Tamás)

A kizárólag a Cirkuszok éjszakájára összeállított show után a Hortobágyi Károly-díjas erőemelő duó, a Silver Power rendezésében létrejött Orient Expressz című műsor következett.

A kerettörténet szerint vonaton utaznak az artisták. Minden megálló egy-egy artistaprodukció, majd a végállomáson, ahová együtt érkeznek, hatalmasat mulatnak.

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)

(Fotó: Dombóvári Tamás)