
Nagyon aggódnak a rajongók a kétgyermekes édesanyáért.
Ahogy arról a Metropol már megszámolt, Horváth Éva roppant nehéz időszakon megy most keresztül, miután egyik csapás éri a másik után.
Mint ismeretes, a sztármami tavalyi évben mások mellett Lyme-kórt és szalagszakadást is megtapasztalt, majd jött az újabb elképzelhetetlen: november 24-én olyan súlyos motorbalesetet szenvedett Balin, amelynek következtében nyílt törése lett, öt helyen is eltört a lába.
Az egykori szépségkirálynő folyamatos helyzetjelentést az állapotáról az Instagram-oldalán, így korábban már beszámolt arról, hogy a nyílt lábszártörése miatt iszonyatosan sok antibiotikumot és fájdalomcsillapítót kell szednie, a seb ugyanis elfertőződött, sőt, még az sem biztos, hogy meg tudják menteni a lábát. Azóta pedig már egy negyedik műtéten is átesett, most pedig újabb sokkoló fotókkal jelentkezett be a kórházi ágyából.
Milyen szerencse, hogy volt rajtam bukósisak. Amint látjátok, az első képen nem látszódik semmi…. ellenben a második képen, más fényviszonyok mellett bizony van egy horpadás az arcomon. Mi jöhet még
– írta Horváth Éva legújabb Instagram-posztjában, amelyhez 2 fotót is mellékelt.
A gyönyörű modell ledobta a textilt.
A latin szépség a strandról jelentkezett be fürdőruhában.
Egy fellépést követően történt meg a legrosszabb.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre