
Emilio reagált a Tisza Párt uszítására: "A cigány testvéreinknek üzenjük: ne hagyjátok, hogy egymás ellen hergeljenek minket"
A hergelőknek pedig: hiába színészkedtek, gyorsan lelepleződtök.
Két év után tért vissza új dallal a fiatal énekesnő. Antal Timi immár kétgyermekes anyaként szünetet tartott, de a stúdiómunka a kismamaszakaszban sem állt le.
Nem egészen egy éve, hogy megszületett Antal Timi második gyermeke, már vissza is tért a mókuskerékbe. A 31 éves énekesnő elárulta, férjével a lopott perceiket az otthoni stúdióban töltötték.
Két évvel legutóbbi dala után új számmal jelentkezett. Timi „igazoltan volt távol”, hiszen tavaly nyáron született meg második gyermeke, Vencel. Férjével első gyermekük, Emma 2019-ben született.
„Nekem kikapcsolódás most a munka, ami nem is annyira munka, hanem szerelem” – kezdett bele az M2 Petőfi TV műsorában Timi.
„Két gyermek mellett tényleg repülnek a hetek, hónapok, évek. Izgalmas volt két év után visszatérni” – fogalmazott az énekesnő, majd elárulta, férjével lopott perceiket a stúdióban töltötték.
A stúdióban való munkafolyamat végig ott volt az életünkben, a férjemmel otthon készítjük a dalokat a saját stúdiónkban, ez adott volt.
„Meg koncerteztünk is, de klipforgatás, az új dal premiere tényleg elhúzódott” – ismerte el a kétgyermekes anyuka, akinek új, Veled lenni című dalában saját magának is üzen: lassítson, élje meg az apró boldog pillanatokat is, ne csak rohanjon mindig előre.
Antal Timi csodaként éli meg az anyaságot, de a nehéz pillanatokat sem titkolja. Nemrég a Ripostnak őszintén mesélt arról, hogy a szüléseknél komplikáció lépett fel. Bár a gyerkőcöknél természetes szülésre készült, többórás vajúdás után mindkét esetben esni kezdett a bébi szívhangja, így sürgősségi császármetszésre volt szükség.
„Ugyanaz történt, mint Emmánál, Vencel szívhangja hirtelen leesett. Nagyon rémisztő volt, amikor a CTG-n is hallottuk, hogy az addig szép ritmusos pittyegések száma a negyedére csökken. A párom, Gergő azonnal rohant a nővérekhez. Nagyon ijesztő volt ez a helyzet, de akkor kezdtem el igazán sírni, amikor elmondták, hogy császármetszéssel segítik a világra” – mesélte tavaly a Ripostnak.

A hergelőknek pedig: hiába színészkedtek, gyorsan lelepleződtök.

Sokak álma vált valóra Halle Berry friss videójával.

Szerencsésnek érzi magát: a szenvedélye egyben a hivatása.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.