A végső búcsú: örök nyugalomra helyezték Matthew Perryt





A család mellett feltűntek a Jóbarátok színészei is.



Megosztás
Szerző: P. E.
Létrehozva: 2023.11.04.
Matthew Perry Jóbarátok temetés

Matthew Perry családja és barátai összegyűltek, hogy végső búcsút vegyenek a szeretett színésztől a temetésén. A Jóbarátok sztárjának családja és barátai a Los Angeles-i Forest Lawn Memorial Parkban gyűltek össze péntek délután. A temető a Warner Bros Stúdióval szemben található, ahol tíz évig forgatták a Jóbarátok című sorozatot. Perry hat nappal ezelőtt, 54 évesen halt meg. Természetesen Perry apja, John Bennett Perry és mostohaapja, Keith Morrison is a résztvevők között volt.

Fotó: AFP

Matthew Perry halála előtt mindössze 24 órával a 25 éves Athenna Crosby modellel randevúzott. Szemtanúk szerint nagyon boldognak tűntek, éppen ezért is ért mindenkit sokként a színész halála. Sokan támadták a Jóbarátok sztárjait, amiért hosszú időn keresztül hallgattak, majd egy közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben azt írták, nem tudják felfogni, ami történt, mélyen gyászolják barátjukat. Mint írták, "mi nem csak színészkollégák voltunk. Mi egy család vagyunk".

A Jóbarátok alkotói, Marta Kauffman, David Crane és Kevin Bright rendező szintén nyilatkozatot tettek a tragikus hír kapcsán. „Megdöbbentett minket, és mélyen, mélyen elszomorított minket szeretett barátunk, Matthew halála” – mondták. „Még mindig lehetetlennek tűnik. Csak annyit mondhatunk, hogy áldottaknak érezzük magunkat, hogy életünk része volt.”

A temetésről képeket itt tudsz nézni.









Top hírek







Hírlevél-feliratkozás