
„Nincs már több hely a hátamba szúrt késeknek" - kitálalt Erzsébet királynő egykori öltöztetője
Kegyvesztett lett Erzsébet királynő jobb keze.
A zenésznek nem lehet oka a panaszra, ugyanis a Zsákbamacska eddigi adásaiban mindig volt valaki, aki flörtölt vele. Most éppen egy csinos, barna hajú lány került közelebb T. Danny-hez...
T. Danny igazán szerencsésnek mondhatja magát, hiszen nemcsak a Zsákbamacska műsorvezetője, hanem a hölgyek bálványa is... Eddig nem telt el úgy adás, hogy a rapper ne került volna közelebbi viszonyba egy női versenyzővel, és az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy véletlenül sem neki kellett kezdeményeznie...

Természetesen nem hibáztatjuk egyik női versenyzőt sem, hogy szeretnének egy kicsit közelebbi viszonyba kerülni a sármos műsorvezetővel. Főleg annak tudatában, hogy Dani szíve most szabad... Persze, ezzel eddig senki sem élt vissza, de azért egy-egy ölelés, vagy a közös tánc lehetőségét a legtöbben megragadták. Így tett például a minap Mesi, akivel nem csak ölelkezett a rapper, de még a hátára is kapta. A csütörtöki adásban pedig Szafira állt be a sorba, aki aztán nem bízott semmit a véletlenre. Egy aprócska dresszben libbent be a stúdióba, és azonnal belecsapott a lecsóba: megtáncoltatta Danit...
Három éves korom óta táncolok, mindenfelé stílusban. Szóval, ha esetleg Daninak lenne kedve...
— mondta Szafira, és az igazat megvallva, Dani sem hezitált sokáig. Lejtettek egy rögtönzött táncot a fiatalok, amin mindenki nagyon jól szórakozott, kivéve Vajkot, aki átszellemülve figyelte a produkciót, hogy a végén pontozhassa is, amit lát.
„7 pont, és nem kell visszabeszélni...” — mondta Szente Vajk, akinek a véleménye nem nyerte el a táncosok tetszését, ám Szafira előtt még ott volt a lehetőség, hogy bizonyítson.
19:55-től pedig ki is derül a TV2-n, hogy milyen nyereménnyel távozik a műsorból a csinos versenyző!

Kegyvesztett lett Erzsébet királynő jobb keze.

Gyerekkori emlékei miatt különösen fontos számára a béke és a biztonság. Dér Heni most arról beszélt, miért tartja kulcsfontosságúnak, hogy a jövő generációi békében nőhessenek fel, és hogy miért szavaz április 12-én arra a pártra, amelyik a béke oldalán áll.

Két évtizedet kellett várniuk a rajongóknak arra, hogy gigantikus V-Tech koncertet láthassanak. A formáció az MVM Dome-ban állt színpadra, ahol tízezernél is többen énekelte a legnagyobb V-tech-slágereiket. Kefír, azaz Kecskés Tibor a Mandinernek adott interjút.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.