Horváth Gréta ismét kés alá fekszik





Az influenszer korábban azt sugallta, hogy elégedett önmagával és elfogadta magát, most azonban ismét plasztikai sebészhez fordult.



Megosztás
Szerző: Minion
Létrehozva: 2023.09.12.
Horváth Gréta műtét plasztika

Horváth Gréta a saját bevallása szerint maximalista az élet minden területén, emiatt gyakran megesik vele, hogy magas elvárásokat támaszt önmagával szemben. Talán éppen emiatt döntött úgy több alkalommal is, hogy plasztikai orvos segítségét kéri. Az influenszer nem titkolja, hogy szépészeti beavatkozásokra adta a fejét, egy gyermekkori baleset látható nyomait távolíttatta el az orráról, feltöltette a száját, egy mellnagyobbítást is bevállalt, s most újabb operációnak veti alá magát.

Fotó: TV2

Hasplasztikának veti alá magát

A válása óta óriási változásokon ment keresztül Gréta, aki élete legjobb formájában van annak köszönhetően, hogy összesen 29 kilótól szabadult meg, miután fény derült arra, hogy inzulinrezisztencia akadályozta a fogyásban. Annak ellenére, hogy mindent megtett a bőre állapotának megőrzése érdekében, a várandósság és a fogyás is nyomot hagyott a hasán. Grétát a követői azért is kedvelik annyira, mert őszinte és nem akarja másnak mutatni magát, januárban több fotón is kendőzetlenül mutatta meg, hogyan néz ki a hasa.

Striák. Jó néha ilyet is látni ezen a platformon. Nem ciki. Senki nem tökéletes. Csak ennyit akartam mondani

– írta még januárban az Instagram-oldalán közzétett képei mellé. 

„Új köldököt kapok”

Az utóbbi időben azonban egyetlen fotót osztott meg, amiben bikiniben szemből látható, ám itt is sejtelmes fénybe burkolózott. Egyelőre nem tudni, mi változott meg benne, de elhatározta, ismét kés alá fekszik, és aláveti magát a hasplasztikának. A műtétet megelőző, kötelező vizsgálatokon már átesett, érzéseit egy hosszú posztban osztotta meg a rajongóival.

A műtét hamarosan lesz. Amint túl vagyok rajta, jelentkezem nektek. Szeretném ha a teljes folyamatot látnátok, mert szükség van a valós és edukatív tartalomra ezzel kapcsolatban. Rengetegen kérdeztetek erről és igyekszem majd minden alkalommal választ adni a kérdésekre átfogóan

– kezdte az influenszer, s azzal folytatta, hogy részletesen leírta, mi vár rá a műtőasztalon.

 

Nekem a hasamról nagyjából 600-700 gramm lesz eltávolítva. Ez majd kiderül a műtőben. A hasfalam nyitva van a köldököm alatt, ezért varrva lesz és teljesen új köldököt kapok

 – fogalmazott a kisgyermekes édesanya, s a bejegyzésből az is kiderül: valójában már nagyon régóta, 10 éve várja a pillanatot, hogy újra magabiztosan nézhessen a tükörbe.

 





 





Ezeket olvastad már?
Jakupcsek Gabriella: „Igen, életem legnagyobb sikere”

Jakupcsek Gabriella: „Igen, életem legnagyobb sikere”

Felgyújtották Tilli Mariannt

Felgyújtották Tilli Mariannt

Megszakad a szív: így ünnepelte Nótár Mary az anyák napját

Megszakad a szív: így ünnepelte Nótár Mary az anyák napját

Elképesztő, mire képes Csuti a kislányáért!

Elképesztő, mire képes Csuti a kislányáért!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás