A Balatonon gyógyul Baranyi Laci bácsi a sztrókja után





Június elején a Bors írta meg először, Baranyi László színművész enyhe sztrókkal kórházba került. Öt napot töltött az intézményben, számos kivizsgáláson esett át. Utánajártunk, hogy van az ország kedvenc nagypapája.



Megosztás
Szerző: S.M.
Létrehozva: 2023.07.16.
Baranyi László sztrók egészség gyógyulás

Baranyi László csupa jó hírekkel szolgált, egy-két apróságot leszámítva. Mint minden évben, idén is a nyarat a Balaton mellett, Ábrahámhegyen tölti a feleségével. Lánya és unokája is csatlakozott hozzájuk, így nem telnek unalmasan a mindennapok. A színművész szerencsére már sokkal jobban van, amit az is igazol, hogy újra a régi, legalábbis abban a tekintetben mindenképpen, hogy visszatért a humora.

„Június végén jöttünk le, lassan három hete vagyunk itt. Ha jó idő van, akkor nagyon kellemesen telnek a napok. Sajnos a lábam annyira leromlott, hogy már nem szívesen sétálok el a Balatonhoz, pedig csak 150 méterre van a háztól. Ráadásul nekem hideg a víz, nem szeretek fürödni benne.”

Hála istennek fájdalmaim nincsenek, de nem tudok sokáig állni.

„Klára asszony viszont élvezi, ő többször is megmártózott” – mesélte a színművész

„Hatalmas bulik vannak a parton éjszakánként, sokszor a teraszon hallgatjuk a zenebonát. Nevetni fognak, mert olyan is megesett, hogy Klára asszonnyal táncra perdültünk a teraszon. Próbáltunk a ritmusra vonaglani, de nagyon komikus helyzet volt. Egyébként most már nem igazán merek ugrabugrálni, nem kockáztatok, hogy megsérüljek. Így is a minap gazoltam, és a hajlástól a fejembe szállt a vér. Ahogy felálltam, megszédültem, de szerencsére a kerítésnél lévő nagy bokrok felfogtak. Kiabáltam a családnak, mert nem mertem megmozdulni, nehogy a gyönyörű virágokat kitapossam. Jajveszékeltem, és ők meg azt hitték, hogy siklót láttam” – idézte föl nevetve a történteket.

Baranyi László
Laci bácsi jelenleg Ábrahámhegyen van, egyetlen napon sem maradhat el a könnyű edzés – Fotó: Baranyi László

„Dőzsölők, és úgy érzem, jövök fölfelé”

Laci bácsi múlt hónapban töltötte be a 96. életévét, és sok mindenen ment keresztül az elmúlt időszakban. Többször elesett, aztán jött a sztrók is. De mindezt már szeretné maga mögött hagyni, és próbálja visszanyerni az erejét.

Mindennap tornázom fél-háromnegyed órát, de könnyű gyakorlatokat végzek, igyekszem kímélni magam. Már odáig merészkedtem, hogy az egykilós súlyzót emelgetem, sajnos az izom elment a karomból.

„Az étvágyammal szerencsére nincsenek problémák. A lányom és az unokám is nagyon odafigyel az étkezésre, úgyhogy én mindig éber szemekkel figyelem, mit hagynak meg, a jó falatokra pedig azonnal lecsapok. Dőzsölök, és úgy érzem, jövök fölfelé” – mondta érdeklődésünkre.

Baranyi László
A József Attila Színházban játszott sokat a visszavonulása előtti években – Fotó: Bors

„Hiányzik a színház”

A jelek szerint minden a legnagyobb rendben van a színművész körül, azonban egy dolog gyakran felzaklatja lelkileg.

Minden éjjel a színházzal álmodom. Hol az Aradszkyval lépek föl, hol a Botár Bandival, egyszer a Kecskeméti Színházban, máskor pedig a Nemzeti Színházban a régi kollégákkal. Hiányzik, pedig ezt a gondolatot próbálom elhessegetni magamtól, mert nincs okom panaszra, sok szép szerepet játszhattam el a több mint hat évtized alatt” – osztotta meg lapunkkal érzéseit a színművész.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás