Váratlan bejelentést tett a magyar színésznő, miután elfogytak a tartalékai

Ma lett volna Ivancsics Ilona színházi eszközeinek a kiárusítása, azonban a meghirdetett nap előtt a színésznő lemondta az időpontot, indoklásában az állt: minden holmi elkelt.



Megosztás
Szerző: N.V.N.
Létrehozva: 2023.06.27.
Ivancsics Ilona színésznő közlemény

Két héttel ezelőtt megdöbbentő poszt jelent meg Ivancsics Ilona közösségi oldalán. A felszólítás a színházi szakmához szólt. A színésznő arra hívta fel a figyelmet, felszámolja a díszletet, a jelmez- és kellékraktárat, mindent, ami a „színházcsináláshoz” kell, és ami sok-sok év alatt összegyűlt. Kiderült, elfogytak a tartalékai és az újrakezdéshez meg kell válnia tizenöt évnyi emléktől. A kiárusítás előtt, még hétvégén egy videóban, könnyeivel küszködve a raktárból jelentkezett, ahol arról számolt be, minden készen áll, és várja az érdeklődőket.

Itt vagyok a raktárban, befejeztem a pakolást, úgyhogy most már jövő héttől elkezdődik a kiárusítás, lehet jönni.

„Fel fogom tenni a Facebookra, hogy mikor és hol lehet a színházi dolgokat megvásárolni. Minden van, most akkor nézzük körül, hogy mi is az” – mondta a színésznő, aki arról is tájékoztatást adott, hogy a keddi napon, azaz ma 10-től 15 óráig lehet megtekinteni az árut, és a raktár címét is megjelölte. Erre mégsem került sor, ugyanis hétfőn újabb felhívást tett közzé.

„Kedves színházasok! A holnapi kiárusítás ELMARAD! Minden holmi elkelt” – írta tájékoztatásul a közösségi oldalán.

 

A kiárusítás előtt elkelt minden

Úgy tűnik, a „kincsekre” még idő előtt valaki, vagy valakik rátették a kezüket. A színésznő talán most már megnyugodhat, hogy a szívéhez közel álló megannyi tárgy jó helyre került, és hamarosan az új „otthonukban”, az új nézőknek okoznak sok örömöt.

Lapunk megkereste Ivancsics Ilonát, szerettük volna megtudni a részleteket, ki vásárolta meg a hatalmas raktárnyi, számára eszmei értékkel bíró díszleteket, kedvesen annyit mondott, nem szeretne erről nyilatkozni.

Ivancsics Ilona
A színésznő nehéz időszakot tudhat maga mögött, magánéletében és munkájában is nagy változások álltak be Fotó: Saját

Nehezen vált meg 15 évnyi emlékeitől

A múlt héten kiadott közlemény után a Bors megkereste a színésznőt, aki akkor elárulta, miért árusítja ki a kincset érő holmikat. Kiderült, nem tudja továbbvinni a színházát, ezért kellett meghoznia a súlyos döntést.

A tartalékaim elfogytak, a nulláról kell most újrakezdenem!

„15 év emlékei kerülnek kiárusításra, melyek nem csak anyagi értelemben véve értékesek. Az eszmei értékük megfizethetetlen. Minden jelmezhez kötődésem van, de el kell engednem őket, nincs mese. Az elmúlt másfél évtizedben nagyszabású előadásaink voltak, rengeteg jelmez, díszletelem, bútor kerül most eladásra már, ha elviszik. És van egy komplett összecsukható, 150 férőhelyes nézőterem is, takaró falakkal... Nagyon profi cucc. Remélem minél több mindent sikerül értékesíteni. Ami megmarad, azt felajánlom rászoruló színházaknak” – mondta.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás