
Szandi fia, Bogdán Csabi: „Azonnal magával ragadott a divat világa!”
A Dal 2026 egyik adásában az énekesnő azt a ruhát viselte, amit a fia tervezett és készített, kifejezetten az ő számára.
A TV2 Dancing with the Stars 3. évadának győztes párosa ismét a próbaterembe vonult.
Tavaly november végén Csobot Adél és Hegyes Berci vihette haza a TV2 Dancing with the Stars 3. évadának trófeáját. A táncos show-műsorban a zsűrit és a nézőket is elkápráztatták csodás táncukkal. A győzelmük pillanatában a meghatottságtól alig találta a szavakat, és azóta is próbálták feldolgozni a velük történteket. Adél most a Mokkában mesélte el, hogy olyan nagy hatással volt rá ez a hónapokig tartó készülődés, hogy szeretné folytatni a táncos gyakorlást.
A táncos világ, amibe most betekintést nyerhettem ilyen sok héten és hónapon keresztül, valamit megnyitott bennem
– mesélte Orosz Barbarának és Pachmann Péternek, majd bejelentette, hogy ismét tánccipőt öltöttek magukra. Adél és Berci jó hangulatban találkozott nemrég ismét. Egy táncteremből, próba közben jelentkeztek be Instagram-történetükben.


A Dal 2026 egyik adásában az énekesnő azt a ruhát viselte, amit a fia tervezett és készített, kifejezetten az ő számára.

Szabó Réka nem bírja tovább, már a csapata is ellene van.

Hiába próbálja megnyugtatni a rajongóit.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.