Kiutálhatják új helyükről is Ördög Nóráékat

Még el sem kezdték mobil elemekből felépíteni az új boltot, már­is vannak, akik szerint a parkolóban sem lesz jó helyen a “Nekem a Balaton”. A vásárlók ugyanis most a strandra járók parkolóhelyeit foglalják el.

Megosztás
Szerző: Metropol
2021.03.22. 05:20
Balatonakarattya Nekem a Balaton Ördög Nóra

A lezárások alatt is rengeteg a vásárló Ördög Nóráék balatonakarattyai kisboltjában, ami ékes bizonyítéka annak, hogy bár az utcában lakók nem kedvelik a helyet, a vevők imádják.

Mint arról a Bors többször beszámolt, a balatonakarattyai kisbolt körül hónapok óta folyik a huzavona azért, mert Ördög Nóráék népszerűsége miatt hatalmas forgalom kerekedett az évtizedek óta csendes környéken.

A Bors munkatársa a minap járt a „Nekem a Balaton” nevű kisboltnál, és a helyszínen figyelte meg, hogy a parányi utcácskába percenként fordul be egy újabb autó, melyet egy láthatósági mellényben posztoló biztonsági őr – a kisbolt alkalmazottja – azonnal tovább is terel. Ettől némileg enyhült a tumultus, de nyilvánvaló, hogy ez nem a végleges megoldás. A nyaralók kapuit megállni tilos táblák csúfítják el, a porták előtt levert cölöpök akadályozzák a parkolást. Van, aki hónapok óta nem tudja használni a teraszát, mert kényelmetlenül érzi magát a Nóráékhoz érkező bámész tömeg miatt.

A bolt biztonsági ôre is segít fenttartani a csendet-rendet

Nánásiéknak tényleg nem volt más választásuk, mint elköltözni. Az új hely, ahol felhúzhatják a boltjukat, nem esik messze a jelenlegitől, rögtön a körforgalom mellett, a nagy parkoló egyik oldalában. Ránézésre tökéletesnek tűnik a helyszín, egy helyi lakos szerint azonban ebből is probléma lesz.

– Azon azért elgondolkodhatott volna valaki, hogy miért van itt ekkora parkoló – jegyzi meg mogorván egy arra járó hatvanas asszony. – Azért, mert a település minden szegletéből, a tótól távolabbi házakból is ide jönnek az emberek. Mert itt van a nagy strand és ez az út vezet a strand bejáratához. Hatalmas területről van szó, naponta több ezer ember fordul meg itt, ezért építettek nagy parkolót. Namármost, ha Nóráék ide költöznek, akkor ide csődül a temérdek vásárlójuk is, és a strandolók elől veszi el a parkolóhelyeket. Nem lesz ez így jó – csóválja a fejét, majd hozzáteszi: – Szerintem Nánásiék nem véletlenül építkeznek mobil elemekből. Innen is hamarosan ki fogják utálni őket.

Bár turisztikai szempontból hasznos a településnek Ördög Nóráék vállalkozása, a helyiek szerint túl nagy árat kell fizetni érte.

– Balatonakarattya csendes település, ahova pihenni járnak a családok. Ide menekülnek a nagyvárosok forgatagából. Aki bulizni akar, az Siófokra megy, aki korzózni, az Füredre. Itt bicikliznek, sétálnak, élvezik a természet közelségét. Érthető a reakciónk. Nem akarunk felfordulást.

Érdekes módon egy másik akarattyai lakos is szóba hozta Siófokot, a pletykák szerint ugyanis ott tárt karokkal várják Nóráék boltját és a vele járó embertömeget is.

– Azt beszélik, Siófok vezetése már jelezte, hogy ha innen elüldözik őket, oda bármikor mehetnek – mondja egy idősebb férfi. – Nem rossz ötlet egyébként, ott számtalan olyan hely van, ahol elférnének, akár a korzón is, ott egyetlen este – persze, ha nincs pandémia – egy kisvárosnyi ember vonul át. Ezzel mindenki jól járna: ők sokat keresnének, mi pedig visszakapnánk a nyugalmunkat.

Ördög Nóra azt mondja, nincs ínyükre a bolt körüli felhajtás.

– Nem tudom, mit hoz a jövő, vakon vagyunk ugyanúgy, ahogy egy évvel ezelőtt voltunk, amikor kitört a járvány. Szeretjük Balatonakarattyát, és szívesen ma­radnánk. Ennyit tu­dok csak mondani.

Szívvel-lélekkel dolgoznak a kis boltban (fotó: Knap Zoltán /BORS)

 

Ezeket olvastad már?
Magyar lány a milliárdos szexragadozó hálójában! Film készül Epstein rémtetteiről

Magyar lány a milliárdos szexragadozó hálójában! Film készül Epstein rémtetteiről

Elég bizarr! Kiderült, mit rejt Elon Musk éjjeliszekrénye

Elég bizarr! Kiderült, mit rejt Elon Musk éjjeliszekrénye

Megmutatjuk az utolsó szakállas fotót a Tündérkert pasijairól

Megmutatjuk az utolsó szakállas fotót a Tündérkert pasijairól

Pap Dorcit egy ismeretlen férfi karjaiban kapták lencsevégre – Fotó!

Pap Dorcit egy ismeretlen férfi karjaiban kapták lencsevégre – Fotó!

Hírlevél feliratkozás

Top hírek

Ezek is érdekelhetik