RETRO RÁDIÓ

Megszólalt Nagy Ádám, sokkolta a magyar csapatot, ami Eriksennel történt





Éppen véget ért a magyar válogatott délutáni edzése, amikor az első hírek érkeztek arról, hogy a dán válogatott focistáját, Christian Eriksent újra kellett éleszteni a pályán.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.13.
magyar válogatott

A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjait sokkolta a dán Christian Eriksen esete, aki szombaton az első félidő végén összeesett a finnek elleni összecsapáson és a pályán kellett újraéleszteni.

„Éppen véget ért a délutáni edzésünk, amikor az első hírek érkeztek. Mindannyiunkat sokkolt, rengeteget beszéltünk róla és arról is, hogy ez miként hat a dán válogatottra. Megrázó volt, hogy a családja is jelen volt” – mondta a vasárnapi sajtótájékoztatón Nagy Ádám. „Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy azt kívánjuk, mielőbb otthon legyen a családja körében”.

Budapest, 2021. június 4.
Nagy Ádám a Magyarország - Ciprus barátságos labdarúgó-mérkõzésen Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 4-én.
(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A Bristol City védekező középpályása szerint szörnyű belegondolni abba, hogy ez bármelyikükkel megtörténhet. Elárulta, többször szóba került, hogyan lehetne ezeket kivédeni, mert nem ez az első eset és valószínűleg nem is az utolsó, mivel hiába csinálnak a futballistákon EKG-t, szívultrahangot, laborvizsgálatot, így is rejtve maradhatnak egészségi problémák.

„Érezzük, hogy fokozódik a nyomás, de ez természetes. Az ausztriai edzőtáborban még lazábban beszélgettünk a dolgokról, mert tudtuk, jó néhány edzés lesz addig, amíg kifutunk a telt házas Puskás Arénába. De ez egy édes teher, egy soha vissza nem térő alkalom. Mindent megteszünk, hogy jól kezdjünk” – tért át a nemzeti együttes első, keddi fellépésére Nagy Ádám.

A 25 éves futballista arról is beszélt, hogy a magyar csapatnál arculat- és generációváltás volt. Úgy vélte a nemzeti együttes ezáltal erősödött, de a címvédő portugál válogatott sem lett gyengébb, mint öt éve volt.

„Más mérkőzésre számítok, mint az előző Eb-n 3-3-mal végződött meccs volt. Kevesebb gólt, stabilabb, biztonságosabb játékot várok” – fogalmazott Nagy Ádám, aki 2016-ban a cserepadról nézte végig az előző kontinensviadal egyik legjobb találkozóját.





Ezeket olvastad már?
Gyászol az ország: meghalt a magyar labdarúgás egyik legnagyobb legendája

Gyászol az ország: meghalt a magyar labdarúgás egyik legnagyobb legendája

Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás