RETRO RÁDIÓ

Zöld utat kapott a mesterséges csirkehús Szingapúrban





A csirke nuggetshez egyetlen állatot sem kell elpusztítani, mivel a húst izomsejtekből, laboratóriumi körülmények között állítják elő.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.02.
tudomány

A világon hosszú évek óta folynak tudományos kísérletek, amelyek célja állati sejtekből tenyésztett húsnemű előállítása. A tudósok nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy tökéletesítsék a technológiát, amely azonban igen drága. A mesterséges hús előállításában minden jel szerint az USA-beli Eat Just nevű vállalkozás lett a befutó.

A szingapúri döntéssel a több éve tartó engedélyeztetési hercehurcák után most szabad út nyílik a cég előtt, amely a csirkehúst egyelőre kisebb darabokban hozza majd forgalomba. Hogy a hús exportálását mikor kezdik meg, a vállalkozás egyelőre nem közölte.

A mesterséges hús komoly ökológiai előnyöket hozhat a világ számára, csökkentve a káros szén-dioxid kibocsátást, illetve a talaj károsodását, nem beszélve arról, hogy a laboratóriumi körülmények előállított élelmiszer az állatok sokkal humánusabb körülmények között való tartását is lehetővé teszi.





Ezeket olvastad már?
Medvehagymás sauté gombával és csirkecsíkkal

Medvehagymás sauté gombával és csirkecsíkkal

Hamis somlói – Így mentsük meg a húsvétikalács-maradékot!

Hamis somlói – Így mentsük meg a húsvétikalács-maradékot!

Béla Bácsi várja a vendégeket kóstolni, akár minden héten!

Béla Bácsi várja a vendégeket kóstolni, akár minden héten!

Egy kis egészséges nassra vágysz? Itt találsz nyers vegánt is!

Egy kis egészséges nassra vágysz? Itt találsz nyers vegánt is!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás