3 ital, amit soha ne fogyassz a reggelidhez, ha jót akarsz magadnak

Sokan azzal rontják el a jó reggelit, hogy bár maga az étel, amit fogyasztanak valóban egészséges, a hozzá fogyasztott italról ez azonban már sajnos nem mondató el.



Megosztás
Szerző: N.T.
Létrehozva: 2024.08.29.
Módosítva: 2024.08.29.
reggeli gyümölcslé tipp smoothie kávé

A reggelire fogyasztott ételek megfelelő kiválasztása mellett az is nagyon fontos, hogy az italokat mellé legalább ilyen körültekintően válasszuk meg. Hiszen a kettő együtt szükséges ahhoz, hogy egész nap kiegyensúlyozott legyen a energiaszintünk.

Berry,And,Vegetables,Smoothie,,Healthy,Juicy,Vitamin,Drink,Diet,Or
Fotó: Shutterstock

Arról azonban soha ne feledkezzünk el, hogy amennyiben magas cukortartalmú folyadékokat fogyasztunk reggel, az ingadozó vércukor- és energiaszinthez vezet. A Mindmegette ezért most összefoglalta nekünk dr. Krutika Nanavati, a SheFinds dietetikusának a tanácsait arról, melyek azok az italok, amelyeket egészségünk érdekében inkább hagyjunk ki a reggeliből.

Cukrozott kávé

Sokan vannak, akik kávéval kezdik a reggelt, pedig mindannyian tudjuk, hogy ez egyáltalán nem egészséges, főleg akkor, ha még cukor is kerül a forró italba. A cukrozott kávé valójában egy koffein- és cukorbomba, amire semmi szükségünk éhgyomorra.

Ha mindenképpen ragaszkodunk a forró feketéhez, akkor fogyasszuk reggeli után, cukor nélkül, legfeljebb tegyünk bele egy kevés mézet – írja a lap.

Bolti gyümölcslé

A boltok polcain található gyümölcslevek kevés rostot tartalmaznak és sokszor hozzáadott cukor is van bennük. Emiatt ezek is hirtelen emelik meg a vércukorszintet, ami utána gyorsan le is zuhan. Emellett azt is meg kell említeni, hogy ezekbe az italokba tartósítószerek is kerülnek, amelyek szintén gyulladást okozhatnak a szervezetben.

A gyümölcslére is igaz tehát, hogy sokkal jobban járunk, ha otthon állítjuk össze, amit így teljesen a saját ízlésünkre formálhatunk.

Smoothie

A lap szerint a smoothie egy rendkívül népszerű reggeli ital, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy miből készül. A boltokban, kávézókban kapható, cukorszirupot, ízesített joghurtot és pár szem gyümölcsöt tartalmazó italok nem nevezhetőek egészségesnek. Ezek a smoothie-k hirtelen emelik meg a vércukorszintet, viszonylag gyorsan megéhezünk utánuk és gyulladást okozhatnak a szervezetünkben.

Éppen ezért jobb, ha mi magunk készítjük el ezt a reggeli italt, így pontosan tudjuk majd, hogy milyen alapanyagok kerültek bele – írja a mindmegette.hu.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás