A délutáni alvás fiatalon tartja az agyunkat

Egy nemrég publikált kutatás arra mutatott rá, hogy a délutáni szunyókálás 2-6 évvel is késlelteti az öregedést.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.07.29.
agy napközbeni alvás életmód szunyókálás szorongás

Az agy zsugorodása egy olyan folyamat, ami a kor előrehaladtával mindenkit érint és elér. A Sleep Health folyóiratban június 19-én publikált tanulmány szerint 35 éves kortól egy átlagos személy agya évi 0,2%-kal zsugorodik, 60-65 éves korban ez az arány évi 0,5%-ra is megnő. De nem kell beletörődnünk: a kutatás szerint ugyanis a délutáni alvás meggátolja az idegsejtek károsodását. A brit szerzők így azt javasolják, hogy a legjobb hatás elérése érdekében naponta legalább 30 percet szunyókáljunk. Dr. Victoria Garfield – a University College London genetikai epidemiológiai kutatója – szerint a szunyókálás előnyei órákon át vagy akár egy egész napig is fennállnak. De emellett még számtalan előnye van, ha délutánonként ledőlünk egy kicsit szundikálni.

Fotó: Pixabay

 

Csökkenti az idegrendszeri zavarokat

A napközbeni alvás legalább olyan fontos az egészségünk és az életfenntartásunk szempontjából, mint az étel és a víz. Tartós leterheltség és kialvatlanság hatására a mellékvese kimerülhet, és megjelennek a kortizolhiány tünetei: romlik a stressztűrő képességünk, szorongás, ingerlékenység, súlyosabb esetben pánik, vagy depresszió is jelentkezhet.

 


Megelőzi a szívbetegségek kockázatát

A délutáni szieszta igen fontos a mindennapos testi és szellemi megújulásunkhoz. Időskorban gyakoribbak lehetnek az alvásproblémák, márpedig, ha rendszeresen rosszul vagy keveset alszunk, az a fáradtság mellett magas vérnyomást, és ezzel együtt szívbetegségeket is okozhat. A kezeletlen magas vérnyomás különböző krónikus betegségek kialakulásának kockázatát eredményezi. Ilyen súlyos szövődmény a stroke, a szívinfarktus vagy akár a hirtelen szívhalál.


 

Növeli a kognitív feladatok teljesítményét

A napközbeni alvás felér egy adrenalinlökettel. Ébredéskor az agy ugyanis adrenalint is termel, ami növeli a kreativitásunkat és javítja a koncentrációs képességünket. A rövid ideig tartó relaxációs idő során az idegsejtek képesek regenerálódni, ezért egy kiadós délutáni szunyókálás után nemcsak kipihentebbnek és produktívabbnak érezhetjük magunkat, de valóban jobb lesz a teljesítményünk, és majdnem ugyanolyan éberen ébredünk, mint ahogy azt reggel tettük.


 

Mennyi az ideális?

A napközbeni pihenés nemcsak egy időskori szokás vagy lehetőség, hanem egy szükséglet, ami természetes úton segíti elő a testünkben lévő energetikai és hormonális változások hatékony megvalósulását. Az ideális délutáni szundi (power nap) ideje 20-60 perc, ami elegendő, hogy az agy lazítson, és kevés ahhoz, hogy kótyagosan térjünk magunkhoz. De ha valaki egy-két óra hosszán át pihen, az könnyen a túlalvás kedvezőtlen hatásait tapasztalhatja magán.
 

Az alvás többek között:

  • támogatja a szervezet gyógyulási folyamatát
  • hozzájárul a test regenerációjához
  • támogatja az immunrendszert (az alváshiány több betegséget is hordoz magában)
  • kihatással van a megfelelő emésztésre
  • kordában tartja a vércukorszintet
  • méregtelenít
  • segíti a hormonok megfelelő szintjét a szervezetben
  • megőrzi a mentális egészségünket és a jó memóriánkat

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás