
Szörnyű baleset történt, legendás helyen vesztette életét a férfi
Elveszítette az egyensúlyát, ami az életébe került.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter közösen tájékoztatnak a kormányülés friss döntéseiről.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter kormányszóvivő közösen tartanak Kormányinfót. Elsőként az Ukrajna uniós tagságról történő szavazásról beszélt Gulyás Gergely, de többek között az árréscsökkentés, a falvak helyzete, a járvány alakulása és a Pride tüntetés is szóba került.
A Miniszterelnökség vezetője közölte, a kormányülésen külpolitikai kitekintésre is sor került. A kormány elkötelezett a béke ügyében, az amerikai törekvések továbbra is támogatandóak, az uniónak érdeke, hogy a háború véget érjen. Szóba került Ukrajna uniós tagsága is, amit a kormány a magyar érdekekkel ellentétesnek tart. Jövő héten kezdődik az ukrán véleménynyilvánító szavazásra szóló papírok postázása – tette hozzá.
Az uniós vezetők szerint néhány év alatt megvalósítható Ukrajna uniós tagsága, ami mezőgazdasági és pénzügyi kockázatot jelentene – mondta a miniszter. Gulyás Gergely közölte, Ukrajnában jóval kevésbé szigorúak az ukrajnai mezőgazdasági szabályok. Munkaerőpiaci és közbiztonsági kockázatok is vannak.
Ukrajnának is csak érdemek alapján lehet csatlakozni, így most mi nemet mondunk az ukrán csatlakozásra
– emelte ki.
Március 13-hoz képest 894 élelmiszer lett olcsóbb – mondta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy idén az infláció letörése a kormány legfontosabb feladata, de ez önmagában nem elég. Az árréscsökkentés bevezetésének tapasztalata, hogy az infláció megállt az élelmiszeriparban.
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy számos településen van olyan ingatlan, ami állami tulajdonban van, de nem használja senki. Éppen ezért az NGM vezetője arra kapott felhatalmazást, hogy a volt takarékszövetkezeti épületeket vásárolja meg az állam. A kistelepüléseken, ahol van igény, ott átadják az állami tulajdonban lévő épületeket.
2026. január 1-jétől az 1500 főnél kisebb településekre kiterjesztik a falugondnoki szolgálatot. A falusi önkormányzati hivatali dolgozók bérét is emelni fogják két ütemben, először 15, majd újabb 15 százalékkal.
A száj- és körömfájásjárvány kapcsán új fertőzés egyelőre nincsen. Négy telepen volt eddig fertőzés – mondta el Gulyás Gergely. Mindenkit arra kértek, hogy az operatív törzs intézkedéseit tartsa be. Nem zárható ki, hogy a vírus mesterséges úton jött létre – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a tetemek elégetése nem lehetséges, mert a fertőzés tovább terjed, ezért csak temetni lehet, ugyanakkor csak ott lehet eltemetni az állatokat, ahol nem jelent semmilyen veszélyt a vízbázisra – mondta.
Gulyás Gergely a csepeli droglabor vezetőinek szabadlábra helyezése kapcsán azt mondta, hogy a kormány vendége volt az OBH elnöke, de ebben az egyedi ügyben nem tudott véleményt mondani. Sem a társadalmi igazságérzettel, sem más szabállyal nem egyeztethető össze a csepeli gyanúsítottak szabadlábra helyezése – tette hozzá.
Egy hídnak a lezárása Budapesten több 100 ezer ember életét nehezíti meg, miközben több száz ember tüntet, ez aránytalan sérelme a közlekedésnek.
A Pride-tüntetőknek nincs joga arra, hogy a közlekedést ellehetetlenítsék. Mint elmondta, a Kúria döntésére várnak.
Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára részletesen beszámolt a családi adócsökkentésekről. A 30 év alatti édesanyák szja-mentessége kapcsán elmondta, hogy a 2023 előtt született gyermekek esetében is érvényes lesz. A 30 év alatti egyedülálló édesanyák havonta 123 ezer forinttal jutnak többhez. Körülbelül 35 ezer édesanyáról beszélünk ebben az esetben.
Koncz Zsófia arról is beszélt, hogy a csed esetében a gyermek születését követően 3 hónappal, ha az édesanya szeretné, akkor tud keresőtevékenységet folytatni. Ebben az esetben a csed összegének a 70 százalékát meg lehet tartani. 2010-ben a nőknek alig több mint a fele dolgozott, de mostanra jelentősen nőtt a nők körében a foglalkoztatottság. Mindezzel párhuzamosan 69 ezer férőhelyesre bővült a bölcsődei helyek száma, 900 olyan település van Magyarországon, ahol 2010 előtt nem volt bölcsőde – ismertette az államtitkár. Közel 15 százalékkal nőtt a 3 év alatti gyermekek körében a bölcsődei ellátásban részt vevők száma.
A bőlcsödei térítési díjak fedezetére 2026. június 30-ig további 6,6 milliárd forintot biztosít a kormány – jelentette be Koncz Zsófia. A következő években 4000 milliárd forint marad a magyar családoknál – tette hozzá. 7 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások Magyarországon a mögöttünk hagyott időszakban – jelentette be Vitályos Eszter.
3536 személy pályázott otthonfelújítási programra – mondta Vitályos Eszter. Több mint 6500 vállalkozás pályázott az 1+1 vállalkozási programra. A minden vállalkozásnak legyen saját honlapja esetében több mint 8000 cég jelentkezett. Az exportösztönző hitelprogram esetében 99 igénylést fogadtak be. A kkv tőkeprogram esetében 1016-an regisztráltak – ismertette a kormányszóvivő.
A Kormányinfót itt lehet visszanézni:
Elveszítette az egyensúlyát, ami az életébe került.
A család még a holttestet sem láthatta a hullaházban.
Újabb galériában Budapest archív látképei.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre