„Imádta Budapestet” – elhunyt Tatár Imre

Tatár Imrét életének 104. évében, családja körében érte a halál. Ő volt a legidősebb magyar újságíró és minden bizonnyal a világ legidősebb aktív írója: haláláig dolgozott. Lapunk korábban beszámolt munkásságáról és a fővároshoz való kötődéséről. A Baross utcában született 1920. január 9-én, Rabinovits Imre néven – ezt magyarosította 1947-ben Tatárra –, Ködalakok című könyvének borítóján ott van szülőháza – ma már nem áll – és egy családi fénykép, amin szüleivel látható kétéves korában.

Budapesthez való kötődéséről így nyilatkozott a Metropolnak százesztendős korában:

– A nyócker a szülőfalum, gyerek-és ifjúkorom helyszíne. A Kálvária térre jártunk le focizni, rollerozni, más játékunk nem is volt, mégis szép emlékeim vannak erről az egyébként nem könnyű időszakról. A Szigetvári utca sarkán volt a fűszeres, édesanyám oda járt le hetente vásárolni. Akkor az volt a módi, hogy felírták egy füzetbe, mit vett, és hónap végén fizette ki a fogyasztást.

Nem volt könnyű élete, mégis mindig mindenben a jót kereste, az emberekben is. A Baross utcai zsidó festékkereskedő fiaként nem tanulhatott tovább, autószerelő inasnak állt. Onnan hívták be munkaszolgálatra a bánhidai erőmű fejlesztési munkálataira. Kemény fizikai munkát végzett társaival, de – mint fogalmazott – végig „szerencséje” volt, mert Bánhidán az életük nem volt veszélyben és a többi munkatáborhoz képest a bánásmód is jobb volt itt. 1944-ben aztán Bánhidára is beköltözött a terror, majd bezárt a tábor. Tatár Imrét társaival együtt még korábban, 1943 októberében Bácsszentivánra rendelték, hogy útnak indítsák Ukrajna felé. 

Ukrajnában vették hírül, hogy Magyarországot megszállták a náci németek, ezért néhány társával megszökött és szovjet hadifogságba került. Elkapta a flekktífuszt, de csodával határos módon túlélte. Csak 1947-ben sikerült hazajutnia. A munkaszolgálat és a hadifogság éveiről Fogságból fogságba című könyvében számolt be részletesen.

Hazatérése után teljesült nagy álma: újságíró lett, német és orosz nyelvtudásának köszönhetően külpolitikával foglalkozott. Az 1956-os forradalom idején a munkástanácsokkal és a sztrájkoló újságírókkal tartott, ebben az időszakban naplót írt, ami 2016-ban jelent meg.

Az 1956 karácsonyán induló Esti Hírlapnál, majd a Magyar Nemzetnél dolgozott külpolitikai újságíróként, 2000-ben, 80 éves korában vonult vissza, ezt követően kezdett könyveket írni saját tanulságos, élményekben gazdag életéről. Számos nagy történelmi eseménynek volt tanúja újságíróként is, többek közt ott volt a berlini fal megépítésénél, majd lebontásánál is. Ezekre az évekre emlékezik előkészületben lévő kötetében, aminek a Találkozások Európával címet adta és amin haláláig dolgozott. A kiadó az elhunyt szerző útmutatásait követve jelenteti meg a könyvet, idén ősszel.

Tatár Imrét fia, unokái, dédunokái gyászolják. A munka mellett egész életében a család volt legfontosabb számára.

Tatár Imre írásai hozzájárulnak kollektív emlékezetünkhöz, személyisége, optimista életfelfogása pedig példaként szolgálhat számunkra. Az aranytollas újságíró halála a magyar újságíró társadalom számára is veszteség, emlékét megőrizzük. Az utolsó rádióinterjút nemrég adta a Sláger Kultban S. Miller Andrásnak, akinek azt mondta:

https://slager-fm.simplecast.com/episodes/kult-tatarimre...