103 évesen írt könyvet a múlt századi Budapestről a magyar újságíró

A Rózsadombon, a Bimbó utcában gyakran látnak sétálgatni egy bajuszos, sétabotos urat. Azt azonban senki meg nem mondaná róla, hogy betöltötte a 103. életévét. Tatár Imre újságíró 80 éves koráig naponta bejárt a Magyar Nemzet szerkesztőségébe, de a munkát azóta sem hagyta abba: könyveket ír.

 1956-ban született naplója és Fogságból fogságba című, a munkaszolgálatban és hadifogságban töltött éveiről szóló könyve után százévesen ismét tollat ragadott. 

Legújabb könyvében a régmúlt homályából „ködalakok” bukkannak elő és elevenednek meg. A Baross utcai festékboltos – a szerző édesapja –, a borbély és a hentes, Manci néni, aki jobb tortákat süt, mint a cukrász és a pesti Tavaszmező utcai Zrínyi Miklós Reálgimnázium 1938-ban érettségizett VIII. B osztálya, s az egykori cserkészcsapat. A szerző névsorolvasást is tart: rajta kívül mindenki az égi gimnáziumban van már, ki a holokauszt, ki a kommunizmus áldozata lett, van, akit másfelé sodort az élet vihara és van, akiből neves író lett.

– Cserkész voltam, a Rigó őrs vezetője. A Rigó őrsből három fiút vittek ki a Don-kanyarhoz, egyik se jött vissza. Én Bánhidára kerültem, az erőmű kibővítésén dolgoztunk és a hajunk szála nem görbült meg.

Innen Ukrajnába vitték őket. Amikor hírét vették, hogy Magyarországot megszállták a németek, néhányan átszöktek a szovjetekhez. Tatár Imre három évet töltött hadifogságban, erről az időről a szüleivel váltott levelezőlapok alapján mesél. 

A sors fintora, hogy bajtársai, akik nem szöktek meg, már 1945-ben hazatérhettek.

Tatár Imre a könyvben felidézi Visegrádot is, ahol gyerekkorában, majd később újságíróként szép időket töltött. A könyv lapjain – amit február 15-én szerda délután 5 órakor mutatnak be a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában –, sok ikonikus helyszín és XX. századi szereplő megelevenedik.