Megszólaltak a kispesti lakosok: rémálommá tette az életüket a különös beruházás





Alaposan kiverte a biztosítékot a helyiek körében a különös beruházás.



Megosztás
Szerző: M.T.
Létrehozva: 2023.07.01.
kereszteződés Ady Endre út járdasziget

Egészen elképesztő járdasziget ütötte fel a fejét Kispesten a Hunyadi utca és az Ady Endre út kereszteződésénél. A készülő „szlalompályáról” először Dódity Gabriella fideszes politikus számolt be közösségi oldalán.

Sokak szerint rendkívül lelassulhat a közlekedés – Fotó: Metropol

Az eset kisebb felháborodást váltott ki a helyiek körében, mondván, ha elkészül a beruházás, azzal minden bizonnyal még jobban megnehezíthetik az autósok dolgát a környéken. Ottjártunkkor több helyi lakos is azt mondta, hogy már eddig is nagyon forgalmas volt a környék, és félő, hogy a felújítási munkálatok után még nehezebb lesz a közlekedés. A beruházás során egy biciklisávot is ki fognak alakítani, ami már csak azért is érdekes, mert az úttal párhuzamosan már van egy külön bicikliút. Lapunknak több ott lakó is megerősítette, hogy ezentúl csak a helyiek parkolhatnak majd az utcában, minden más autóst ki fognak tiltani.

Eddig is nagy sorok voltak, ezután is nagy sorok lesznek

– mondta lapunk kérdésére István.

A Metropolnak egy másik helyi azt mondta, nem érti, hogy mi a célja a beruházásnak. És egyáltalán nem biztos benne, hogy gyorsabb lesz a közlekedés a környéken, ha elkészül a beruházás.

Nem mindenki örül az új járdaszigetnek – Fotó: Metropol

A képviselőnő arra is kitért, hogy a felújítási munkálatokat már Tarlós István főpolgármestersége alatt is tervezték, mivel ez Kispest és a főváros közös projektje. Dódity Gabriella bejegyzésében azt írta, hogy alapvetően az önkormányzati tervekkel van a fő probléma. Mint ahogy fogalmazott, a legnagyobb gond az, hogy az érintett szakasz egy sávra szűkül. Ergo lassabb lesz a szűk keresztmetszeten való áthaladás. Az új körülmények között jelentősen megnőhet a kipufogógáz-termelés, ami nemcsak a lakók, hanem a kerékpározók számára is kellemetlen lehet.

A téma kapcsán természetesen megkerestük a kispesti és a fővárosi önkormányzatot is, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket. 

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás