RETRO RÁDIÓ

Zsidró Tamás is megkapta a védőoltást, hat katona fogadta – Videó!





A sztárfodrász a Mokkában mesélte el, hogy megkapta az AstraZeneca vakcinát, amiről pozitív tapasztalatokat osztott meg.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.12.
védekezés

Zsidró Tamás a múlt hétvégén kapta meg az oltást, amiről örömmel számolt be a nézőknek és a két műsorvezetőnek, Orosz Barbarának és Istenes Lászlónak. A mesterfodrászt Skype-on kapcsolták be a beszélgetésbe, nagyon humorosan kezdődött a beszámoló.

Teljesen jól vagyok. A humorom is megmaradt, az angolom nem lett jobb” – kezdte a tudósítás elején a mesterfodrász. Zsidró Tamás a brit AstraZeneca-oltást kapta meg, mint elmondta semmiféle mellékhatást nem érzékelt, egy kis vállfájdalmon kívül. „Semmit nem éreztem, a vállam egy kicsit másnapra fájdogált, de dolgoztam vele, úgyhogy egyáltalán semmi problémám nem volt, hála istennek! Az az igazság, hogy én kicsit elnéztem ezt az SMS-dolgot, és nem vettem észre, hogy lemondták az én oltásomat. (...) Másnap reggel gyanútlanul odamentem a Korányiba, és fantasztikus volt, mert teljesen egyedül voltam! Nagyon helyesek voltak, hat katona fogadott. Olyan érzésem volt, mint amikor a díszszázad előtt megy valami rangos személyiség. Utána fél órával később, a várakozással együtt végeztem is” – mondta el a sztárfodrász.

A két műsorvezető még azt is megkérdezte Zsidró Tamástól, hogyan érezte magát az elmúlt egy évben, mennyire viselte meg koronavírus-járvány. A sztárfodrász elmondta, hogy szerencsére őt annyira nem viselte meg, hiszen 5 hét kivételével mostanáig végig dolgozta az évet.

Azt is elmondta, hogy eleinte lassan tértek vissza a vendégek, de idővel visszaerősödött a forgalom.

Én beszereztem egy speciális gépet, ami vírusmentesíti az üzletemet” – fogalmazott a sztárfodrász.





Ezeket olvastad már?
„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

„Nincs szükség rá, hogy felneveld a gyerekeidet” – Oszter Alexandra megdöbbentő tanokat követ

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás