Péntek hajnalban, türelemmel viselt, hosszú betegség után örökre lehunyta szemét a hazai színjátszás kiemelkedő alakja, Törőcsik Mari. A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 85 évesen távozott közülünk.

A halálhírére politikusok, közjogi méltóságok, színészek és rajongók sokasága búcsúzott tőle megrendülten a közösségi oldalakon.

Törőcsik Mari az elmúlt hat évben sokat betegeskedett. A hozzá közelállók szerint akkor romlott meg az egészségi állapota, amikor 2013-ban elvesztette szeretett férjét, Maár Gyula rendezőt. A házaspár 41 éven át élt nagy szeretetben. Amikor a művésznő megözvegyült, azt mondta, mindennél jobban várja a pillanatot, amikor újra együtt lehetnek. Kívánságára Törőcsik Mari hamvait a Tiszába szórják, hogy végül a Fekete-tengerben újra egyesülhessenek. Emlékirataiban így fogalmazott:

Terézre bízok mindent. A lányomban megbízom. Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom, doktor Szongoth Mariann mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni. (…) Maár Gyula meg én. Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája” – idézi a legendás színésznőt a Bors.

(MTI Fotó: Friedmann Endre)

Pontosan elrendezte, mi legyen a földi maradványaival, de Törőcsik Mari élni akart, és mérhetetlen vitalitással küzdött az idővel és a betegségekkel szemben. Tizenkét évvel ezelőtt egy orvosi rutinvizsgálat során összeomlott a keringése, leállt a légzése, és kómába esett. Az újraélesztését követően hetekig kómában volt, bár az orvosai mindent megtettek érte, akkoriban kevesen merték remélni, hogy Mari visszatér. Az apró, törékeny termetű művésznőt azonban kemény fából faragták: pár hónapos pihenő után már színpadra állt.

Bár rengeteg barátja volt és milliók rajongtak érte, élete utolsó éveiben egészsége egyre inkább elzárta a külvilágtól. Velemi házába vonult vissza. Erről így nyilatkozott: „Én, aki negyvenéves koromig egy teát sem csináltam, nem jártam haza, csak aludni, most úgy főzök, mintha egy nagy darabra készülnék. A szomszéd Margitkámmal főzök, mert a kezem miatt egyedül nem megy, vagy átmegyek a boltos Klárikámhoz vásárolni, átugrom Rohoncra…

Aztán már a tevékeny vidéki élet sem adatott meg neki, ápolásra szorult, majd márciusban tüdőgyulladással a szombathelyi kórházba került. A pandémia miatt már csak engedéllyel látogathatták szerettei, barátai. A Bors értesülése szerint a múlt hét végén pozitív lett a koronavírustesztje, ezért átszállították a Covid-osztályra, majd szerdán intenzívre került, ahol három napig magányosan küzdött az életéért. Úgy tudjuk, a művésznő egy közeli segítője is megfertőződött.

– Utoljára egy hete voltam bent nála – mondja a Bors megkeresésére Jordán Tamás. – Nem volt egyszerű bejutni, hiszen látogatási tilalom van, de addig kérleltem a kórház igazgatóját, amíg engedélyezett egy rövid vizitet. A kórterem ajtajában azonban egy nagyon szigorú főnővér fogadott, aki azt mondta, csak egyetlen percre mehetek be. Beléptem, Mari nagyon gyenge volt, épp akkor ébredt az álmából. Örültem neki, hogy látom, és ő is örült nekem. „Amint lehet, találkozunk Velemen!” – mondtam neki, mire mosolygott egyet, és bólintott. Nem nagyon tudott már beszélni – emlékezik vissza az utolsó találkozásra a barát és pályatárs. – Marit mindenki, de tényleg mindenki szerette. Ennek ellenére szakadatlanul csak azt kérdezte: „Ki emlékszik rám, Tamás? Ki tudja még, hogy én ki vagyok?” Csak remélni tudom, hogy látja most az országot, lát minket, és végre tudja, elhiszi, hogy mindenki tudta, és évtizedek múlva is tudni fogja, hogy ki ő.

Orbán Viktor: Repültünk, Mari, repültünk!

Magyarország miniszterelnöke jó kapcsolatot ápolt Törőcsik Marival, Velemen meg is látogatta a betegeskedő művésznőt. Facebook-oldalán Orbán Viktor így búcsúzott:

Drága Mari! Elment hát. Repültünk, Mari, repültünk! Isten Önnel!

(Fotó:Facebook)

Bodrogi Gyula

Bodrogi Gyula a második férje volt. Nagy szerelem volt az övék, még a válóperükön is egymást ölelve várták a bírót, a szerelmük elmúlásával pedig örök barátok maradtak.

Nehéz most beszélni, próbálok, de nem jönnek a szavak – hallatszik a telefonban Bodrogi Gyula szomorú hangja. – Majd ha egy kicsit csillapodik ez a mérhetetlen szomorúság bennem, akkor majd el tudom mesélni, milyen volt az életünk, és milyen az utolsó beszélgetésünk. Ha csillapodik egyáltalán valaha ez a fájdalmas érzés.

(MTI/Koszticsák Szilárd)

Állva ünnepelték

A Nemzeti Színház társulata nevében Vidnyánszky Attila igazgató megindító történettel emlékezett rá. 2015-ben rendezőként felkérte Törőcsik Marit, hogy a Körhinta című darab végén ő is menjen be a tapsra.

„Sok érvet és ellenérvet felsorakoztattak a kollégáim az ötletre. Mindegyikben volt igazság, és bennem is volt kétely. A kételyt a közönség oszlatta el. Ahogy az előadás végén Törőcsik Mari belépett a színpadra, a nézőtér felrobbant. Állva tapsolták, ünnepelték őt az emberek. Mert a szívükig hatolt ennek a személyiségnek az ereje. Van valaki, akit lehet szeretni. Akit egy ország szeret. Aki nem megosztó, hanem összetartó személyiség. (…) Köszönet azért, hogy láthattuk, hogy vele dolgozhattunk, hogy hűséges volt a Nemzeti Színházhoz. A magyar színházművészet pótolhatatlan egyéniségét gyászoljuk.