RETRO RÁDIÓ

Szívmelengető: teljesült Balázs Fecó utolsó kívánsága!





Barátai nem haboztak teljesíteni a legendás zenész kívánságát. Ezzel tisztelegnek emléke előtt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.19.
megható

A három hete elhunyt Balázs Fecó utolsó lemezén dolgozik Dorozsmai Péter, a Korál együttes dobosa. Az albumot januárban szeretnék megjelentetni. A munka címe: Balázs Fecó és a Korál – Legszebb dalaink.

„Egyik este felhívott, hogy pár napja pozitív lett a koronavírustesztje, de nincsenek tünetei, nincs nagy baj. Hiába volt a legjobb kezekben, a legjobb orvosoknál és kapta az elérhető legjobb terápiás kezelést, a vírus erősebb volt. Amióta tudtam, hogy kórházban van, minden telefonhívásra összerezdültem”– emlékezik vissza megrendülve a dobos a Borsnak, majd hozzátette: amíg nem került az intenzív osztályra folyamatosan kommunikáltak egymással.

„Nagyon bízott benne, hogy legyőzi a szervezete a kórt. Azt mondta, hogy várjunk a keveréssel, amíg nem jön ki, és felénekli a hiányzó dalokat.”

Fotó: MTI/Mónus Márton

Balázs Fecó végül halálos ágyán is zenész maradt, hiszen akkor is a lemez sorsa foglalkoztatta, amikor az életéért küzdött.

„Sajnos egyre rosszabbodott az állapota, aztán már csak egy SMS-t küldött, hogy az intenzívre kerültem. Amikor kérdeztem, hogy tudok-e bármiben is segíteni, akár a családjának is, csak annyit üzent, hogy ne törődjek semmivel, csináljam meg az élete lemezét… ” - mondta megtörten Dorozsmai Péter.





Ezeket olvastad már?
Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

„Pokolian tüzes, mennyeien gyönyörű” – Penelope Cruz szexi fotójára nincsenek szavak

„Pokolian tüzes, mennyeien gyönyörű” – Penelope Cruz szexi fotójára nincsenek szavak

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás