RETRO RÁDIÓ

Élete végéig börtönbe kerülhet Szilágyi fia, ez a vád ellene





Vádat emeltek a tavaly májusban megölt színművész fia ellen, aki különös kegyetlenséggel végzett édesapjával – közölte a fővárosi főügyész.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.19.
emberölés

Ibolya Tibor közleményében nem nevezte meg az áldozatot, de az emberölés dátumából és az elkövetés módjából kiderül, hogy Szilágyi István színművész megöléséről van szó.

A vádirat szerint az 50 éves férfi együtt élt időskorú szüleivel XVII. kerületi családi házukban, ahol május 3-án reggel kalapáccsal az apjára támadt, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett a helyszínen meghalt.

Szilágyi Istvánt fia ölte meg (Fotó: Metropol)

A férfi korábban – ittasan – többször is bántalmazta édesapját, a sértett azonban nem akarta fia megbüntetését, egy korábbi eset kivételével nem is indult emiatt ellene büntetőeljárás.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövetés napján őrizetbe vette a férfit, és nyomozást folytatott ellene.

Vádat emeltek Szilágyi István fia ellen (Fotó: Metropol/Nagy Zoltán)

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő férfi ellen különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt vádat emelt, és indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre – olvasható a közleményben.





Ezeket olvastad már?
Csonka András vallomása: szinte mindent Bodrogi Gyulának köszönhet

Csonka András vallomása: szinte mindent Bodrogi Gyulának köszönhet

Házasság első látásra: a vég kezdete

Házasság első látásra: a vég kezdete

Ezt sohasem fogja elfelejteni: ezért félti Harry herceget a királyi családtól Meghan Markle

Ezt sohasem fogja elfelejteni: ezért félti Harry herceget a királyi családtól Meghan Markle

Rá sem lehet ismerni! Így néz ki most a 93 éves Clint Eastwood

Rá sem lehet ismerni! Így néz ki most a 93 éves Clint Eastwood

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás