Az elsők között regisztrált a vakcinainfo.gov.hu oldalon Szikora Róbert. Az énekes szerint a vírustagadók hatalmas károkat okoznak az emberiségnek azzal, hogy a védőoltás ellen kampányolnak.

Minden épeszű ember beoltatja magát, hiszen tudja, hogy abból baj nem lehet, sőt segít vele önmagán, a szűkebb környezetén és összességében a világon is” – kezdte a Ripostnak Szikora. „Annak idején a mi szüleinkben nem merült fel szemernyi kétség sem, amikor beadatták nekünk a kötelező, vagy éppen szükségesnek ítélt védőoltásokat. Elég volt nekik, ha az orvos azt mondta, hogy nem lesz semmi baj. Nem értem, hogy a vírustagadóknak ma ez miért nem elég!? Március óta minden nap imádkoztam azért, hogy meglegyen az ellenszer, így amikor kiderült, hogy van oltás, az első napon regisztráltam. Ugyanerre szólítok fel minden felelősséggel gondolkodó magyar embert!” – kezdte a zenész, aki nem kertelt, egyenesen kimondta, hogy véleménye szerint komolyan büntetni kellene azokat a vírustagadó véleményvezéreket, akik ezekben a nehéz időkben bizonytalanságot szítanak.

Legyen már mindenki felnőtt ember és viselkedjen nagyfiúként! Csak a gyáva ember nem oltat és csak a legsötétebb lélek képes erre buzdítani másokat, mindenféle szemenszedett hazugságot terjesztve! Bízunk abban, hogy a választott kormányunk kiváló szakemberekkel vizsgáltatta be a már alkalmazott vakcinát éppen úgy, ahogy bízunk egy pilótában, amikor felszállunk egy gépre. Nem tesszük fel a kérdést, hogy vajon ért-e a repülő vezetéséhez, csak rábízzuk az életünket. Most bízzuk rá a kutatókra és az orvosokra ezt a kérdést! Azokra pedig, akik ezt a bizalmat próbálják aláásni, példás büntetést kellene kiszabni, hiszen az ellen dolgoznak, hogy az életünk végre visszatérhessen a normális kerékvágásba!” – jelentette ki Szikora Róbert.