RETRO RÁDIÓ

Dráma: meghalt Oszter Sándor édesanyja, el sem tudott búcsúzni tőle





Meghalt Oszter Sándor édesanyja. A színészt nagyon bántja, hogy el sem tudott búcsúzni. Éva néni az utóbbi időben már fel sem ismerte őt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.16.
gyász

A színész édesanyjának állapota sokat romlott az elmúlt hónapokban, többször volt kórházban. Oszter Sándor elmondta, hogy nem volt szervi baja az anyjának, csak elfáradt – írja az Indirekt.hu. Bánt, hogy a halála előtt nem tudtam elköszönni tőle, már túl gyenge volt, az utóbbi időben pedig csak ritkán ismert fel– mondta a színész. Hozzátette, hogy amikor pár hónapja meglátogatta, akkor felismerte őt. „Az én drága Rózsa Sándor kisfiam” – mondta a fiának. Oszter Sándor nagyon hálás a nővérének, aki szeretettel ápolta Éva nénit élete utolsó pillanatáig.

A 72 éves színész nagyon örül annak, hogy ő is és felesége is megkapta az oltást

Mint arról korábban beszámoltunk, a színészt a kínai vakcinával oltották be, és szerencsére semmilyen mellékhatást nem tapasztalt. Lapunk korábban beszámolt arról is, hogy a színészt egy adminisztrációs hiba miatt oltották később, mint a feleségét.





Ezeket olvastad már?
Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás