Nem tartja magát felelősnek, ezért bűntudata sincs Alec Baldwinnak





A színész azt mondta, hogy akár öngyilkos is lett volna, ha úgy érzi, ő a felelős az operatőrnő haláláért a Rust című film forgatásán Új-Mexikóban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.03.
baleset

A 63 éves színész interjúját a Mirror is közzé tette. Alec az interjúban részletezte, mi történt azon a forgatáson, amelyen a végzetes lövés megölte az operatőr Halynát, míg a rendezőt, Joel Souzát megsebesítette.

Alec Baldwin azt mondta, hogy a legrosszabb pillanatokon az a tudat segítette át, hogy „nem ő a felelős” a tragédiáért. Elmondta, hogy ő azt hitte, „hideg pisztolyt” adtak neki, egy olyat, amivel végig is próbálták, hogyan és hol tartsa a pisztolyt abban a jelenetben, amellyel forgatni fognak.

Valaki felelős a történtekért, és nem tudom megmondani, hogy ki az, de tudom, hogy nem én vagyok az. Isten bizony, ha úgy éreztem volna, hogy felelős vagyok, megölhettem volna magam. És ezt nem csak úgy mondom ” – válaszolta arra a riporteri kérdésre.

A színész felidézte, hogy az eset utáni pillanatokban „60 másodpercig” állt Halyna mellett, miközben a stáb megpróbálta felfogni a történteket.

Azt gondoltam magamban: „Elájult? Az a gondolat, hogy egy éles töltény volt abban a fegyverben, csak 45 perccel vagy egy órával később jutott eszembe. Senki sem értette. Szívrohamot kapott? 60 másodpercig álltam mellette, és ő csak feküdt ott” – idézte vissza Alec a borzalmas pillanatokat.

A sztár most is megerősítette korábbi kijelentését, hogy együttműködött a nyomozókkal az esettel kapcsolatos rendőrségi nyomozás közben. A színész a végzetes eset utáni napokban közzétett egy nyilatkozatot, amelyben szomorúságát fejezte ki a történtek miatt és utalt arra, hogy időnként szoktak előfordulni balesetek forgatásokon.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás