Végre megtörtént a csoda, Borbély Alexandra és Nagy Ervin összeházasodtak. A párnak nem volt egyszerű menet, mire végre eljuthattak az oltár elé, hiszen a koronavírus, mint sok más párnak is, felrúgta a korábbi terveiket. Ervin 2019-ben kérte meg a szerelme kezét és azóta kétszer kellett halasztaniuk a nagy napot, de most az Instagramra kitett képek bizonyítják, végre egybekelhettek.

A nagy nap dátumát titokban tartották a jegyesek, ám azután ellepték az internetet a meghitt pillanatokról készült szebbnél szebb képek. Péterfy Gergely író is részt vett a lagzin és Instagram-sztorijában végig közvetítette az eseményeket, amit a Bors szúrt ki.

A buli hatalmas volt, de ami ennél is fontosabb a felvételek alapján Alexandra gyönyörű volt az esküvői ruhájában.

A szertartás után a fiatal házasok lazább ruhába bújtak. Az újdonsült feleség egy szexi miniruhában szórakozta végig a lakodalmát.

A Babérliget Kúriában hangzott el a két igen (Fotó: Bors)

Boldogságban úszott a szerelmes pár, hogy végre megesküdhettek (Fotó: Bors)

Mintha csak Alexandrának lett volna tervezve a ruha. Gyönyörűen kiemelte az alakját a pánt nélküli csoda (Fotó: Bors)

Kifejezetten megható volt a nyitótáncuk, amit egy olasz romantikus számra adtak elő (Fotó: Bors)

Természetesen a közös tortavágás sem maradhatott el (Fotó: Bors)

Az este során Alexa a gyönyörű fehér ruháját egy vadító pirosra cserélte le (Fotó: Bors)