Nádai Anikó a közösségi oldalán jelentette be, hogy első közös gyermekét várja párjával, Hajmásy Péterrel. A pár életében volt egy másik fontos pillanat is, ugyanis nemrégiben Hajmásy Péter megkérte a csinos műsorvezető kezét.

A párral a Blikk készített egy interjút, ahol szóba jött, hogy milyen érzések vannak bennük a születendő gyermekkel kapcsolatban, hogy Anikó kisfia hogyan fogadta, hogy testvére lesz, valamint az is szóba került, mikorra tervezik az esküvőt.

Így értesültek a baba érkezéséről

Bevallom, eléggé meglepődtünk. Én mondtam el Petinek, hogy igazi kis szerelemgyermekünk lesz. Nagyon boldogok vagyunk, de azért szerettük volna megvárni a 12. heti vizsgálatokat, mielőtt eláruljuk a nyilvánosságnak az örömhírt” – mondta a műsorvezető.

„Először el sem hittem, csak kérdezgettem, hogy ez biztos? Csináltattam vele még pár tesztet és csak akkor kezdtem igazán elhinni, amikor az összes pozitív lett” – válaszolt a Blikk kérdésére Anikó párja.

Hajmásy Péter még nem dolgozta fel a baba érkezését

„Őszintén? Még mindig nehezem dolgozom fel. A barátaim, akiknek van gyerekük, készítenek fel arra, milyen érzés lesz, de még mindig hihetetlen, hogy kisbabánk lesz. Nagyon aggódós típus vagyok, főleg, ha a szeretteimről van szó, és Ani ezt már „nagyüzemben” tapasztalja. Folyamatosan, szinte minden másodpercben figyelek, kérdezgetem, jól van-e, ugye nem fázik, nincs-e melege, minden rendben van, kényelmesen ül? Néha talán már kicsit idegesítheti is, de igazából ez nem érdekel, mert azért csinálom, hogy neki, nekik jó legyen. Természetesen Ani is figyel, a játványhelyzet miatt pedig különösen sokat fertőtlenítünk” – mesélte Hajmásy Péter.

Hajmásy Péter Dominikán kérte meg Nádai Anikó kezét – Forrás: Instagram

Nádai Anikó kisfia örült, hogy testvére lesz

„Csodálatos, nem is gondoltam volna, hogy ennyire boldog lesz. Nagyon lelkes, rengeteget beszél róla. Viszonylag korán elmondtuk neki és elmagyaráztuk, hogy egyelőre titok, nem szabad másnak elárulni és olyan ügyesen magában tartotta” – közölte Nádai Anikó.

„Fontos volt mindkettőnk számára, hogy ő szinte az első pillanattól kezdve a része legyen ennek az időszaknak, hogy érezze azt, hogy fontos, hogy az ő testvére van úton. Szeretgeti, puszilgatja Anikó hasát, nagyon édes” – mesélte Hajmásy Péter.

Ekkorra szeretnék az esküvőt

„Egy dolgot azért szeretnék tisztázni, mert nekem ez fontos. Mégpedig, hogy Peti elárulta, a gyűrűt már azelőtt megvette, mielőtt kiderült volna, hogy babát várunk. Ő már azelőtt is feleségül akart venni, komolyan vesz engem és szeret” – mondta Nádai Anikó, aki hozzátette, hogy az esküvő pedig majd meglesz valamikor. Most hirtelen nagyon sok minden történt, így szerintem egy kicsit behúzzuk a kéziféket.

„Mi szeretünk mindent alaposan megtervezni és mivel nem én hordom a babát, hanem Anikó, így megkérdeztem őt, mit szeretne. Úgy döntöttünk, hogy mindenre száz százalékosan oda akarunk figyelni, ő sem feltétlenül pocakkal szeretne férjhez menni, a babának sem biztos, hogy jó, ha most belevágunk egy esküvőszervezésbe. Szóval egyelőre ez most nem téma, majd minden jön a megfelelő időben, de nem kapkodunk és idén elég a kisbaba” – jegyezte meg Anikó párja.