Nacsa Olivér is azok közé tartozik, akik szerint a koronavírus elleni oltás az egyetlen kiút, az egyetlen mód arra, hogy visszakapjuk a régi életünket. A humorista több okból is kiáll az oltás mellett, igaz, ő még nem kaphatja meg a vakcinát, hiszen nem is olyan régen átesett a betegségen.

Több okból is oltáspárti vagyok! Egyrészt mert magam is átestem a koronavíruson, amit senkinek sem kívánok. Másrészt, hogy egyszerűen nincs más lehetséges megoldás arra, hogy visszakapjuk a régi életünket. Értse már meg mindenki, az oltás az egyetlen kiút – kezdte a Ripost7-nek Nacsa Olivér, aki azt sem titkolja: nagyon megviselte, hogy a Covid miatt több ismert barátját, sőt egy közeli ismerősét is elveszítette.

(Fotó: Nemzeti Sport)

– Szerintem sajnos most már mindenkinek a környezetében vannak szörnyű példák, tragédiák, akár ismeretségi körben, akár családban. Én fel szoktam tenni a kérdést, hogy van-e még olyan ember, akinek az esetében kérdés, hogy beoltatja magát. Engem is értek veszteségek. Elég csak Balázs Fecó barátomra gondolni vagy éppen Böröndi Tamásra, de sajnos az ismeretségi körömben is történt haláleset – mondta szomorúan a humorista.

Nacsa egyébként úgy véli, hogy ő még a szerencsésebbek közé tartozik. Amikor beteg volt, az volt az elsődleges célja, hogy ne szoruljon kórházi kezelésre. Félt a szövődményektől, ezért minden rendelkezésre álló gyógyszert és módszert bevetett. Bár ő még sajnos nem kaphatta meg az oltást – erre vélhetően 3-4 hónap múlva kerül sor –, nem érti, miért kell rémhíreket terjeszteni egyik vagy másik vakcináról.

Amint lehet, azonnal beoltatom magam! Én esküszöm, nem értem, mire jó ez a rémhírkeltés, hiszen mindegyik vakcina hatásos. Ezek nagy tudású magyar orvosok, szakemberek által bevizsgált, teljesen hatásos oltások, teljesen mindegy, melyiket kapjuk. A rémhírkeltés sajnos nagyon sokat árt – szögezte le Nacsa Olivér.