RETRO RÁDIÓ

Megvan, melyik lesz az utolsó Halálos Iramban mozi





Lerántották a leplet a várva várt autós filmszéria folytatásáról, pedig még a 9. részt sem láttuk.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.21.
tempó

Még két film készül a Halálos iramban-sorozatból, és a 11. epizóddal be is fejeződik - írta szerdán a BBC News. A 10. és 11. epizódot Justin Lin fogja rendezni. A 9. részt pedig a világjárvány miatt az eredetileg tervezettnél egy évvel később, 2021 májusában mutatják be.

Még két rész jön a legendás sorozatból (fotó: AFP)

A sorozat 2001-ben kezdődött Halálos iramban címmel, Vin Diesel, Michelle Rodriguez és a néhai Paul Walker közreműködésével. A kasszasikerhez azóta nyolc folytatást forgattak, egy különálló mozifilm és egy animációs tévésorozat is készült hozzá. A tavaly bemutatott Halálos iramban: Hobbs és Shaw című 8. epizóddal együtt mindeddig 5,7 milliárd dolláros (1745 milliárd forintos) jegybevételt hozott a mozipénztáraknál. A széria legnagyobb kasszasikere a 2015-ben bemutatott Halálos iramban 7 volt, amelyre világszerte 1,5 milliárd dollárért (459 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők.

A deadline.com hollywoodi portál szerint a két utolsó epizód arra tesz majd kísérletet, hogy egy nagyszabású történetben a széria minden fontos szereplőjét összegyűjtse. A sorozatban olyan színészek is feltűntek az elmúlt években, mint a Wonder Woman sztárja, Gal Gadot, a rapper Ludacris és az Oscar-díjas Helen Mirren.





Ezeket olvastad már?
Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

A Next Top Model Hungary versenyzője döntést hozott: Az volt a taktikám, hogy nem fogom elolvasni a kommenteket

A Next Top Model Hungary versenyzője döntést hozott: Az volt a taktikám, hogy nem fogom elolvasni a kommenteket

Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás