RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a „szakértő”: megdöbbentő, amit a kalapos bankrablóról mondott a Viszkis





Hét­főn késő délután egy szalmakalapot viselő férfi piros táskával az oldalán kirabolt egy újpalotai bankot. A rend­őrség keresi a rablót. Ambrus Attila úgy véli, nagy esély van arra, hogy a férfit soha nem kapják el a rendőrök.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.12.
Bankrablás

Az újpalotai kalapos fantom feltételezhetően már korábban feltérképezte a környéket és a bank adottságait. Tudta, hogy a legtöbb vállalkozó minden hónapban 10-e után tér be, hogy felvegye a dolgozók fizetését, ezért ezen a napon az átlagosnál több készpénz volt található a bankban, így ő is ekkor érkezett. A rabló zárás előtt néhány perccel érkezett, és hárommillió forinttal a kezében távozott a bankfiókból.

A szemtanúk elmondása szerint szalmakalapot viselt, az utcasarokra rohant, majd a másik utcába futva köddé vált. Azt feltételezik, hogy a férfi busszal érkezett, és nagy valószínűséggel így is hagyta el a helyszínt.

A rablások túlnyomó részében egy órán belül kézre kerítik a tettest, azonban ebben az esetben nem ez történt. A titokzatos férfit továbbra is nagy erőkkel keresik. Lapunknak megszólalt Ambrus Attila, akit mint köztudott, a 90-es években sorozatos bravúros bankrablásai tettek hírhedtté. A Viszkis nem akart találgatásokba bocsátkozni.

Ma már teljesen más technológia van, mint annak idején, igazából már semmihez nem értek – kezdte a Borsnak Attila, aki nem ismeri az ügy minden részletét, így azt sem tudja, mi járhatott az elkövető fejében.

Azért nem tudok állást foglalni, mert mindenkinek megvan a maga motivációja, hogy miért csinálja. Elképzelhető, hogy családi vagy anyagi problémája van, esetleg úgy gondolta, hogy ez egy jó móka. Ha egyszer elkapják, tőle kell megkérdezni, hogy miért csinálta – tette hozzá, s azt is elárulta, hogy a kalapos fantom akár meg is úszhatja a börtönt.

Az első 24 óra a legkritikusabb. Ha kihűl a forrónyom, és ez idő alatt nem kapják el, akár meg is úszhatja. Ezzel csak egy baj van: ha kezdő bűnözőről van szó és rákap a pénz ízére, ak­kor előbb-utóbb úgyis bemérik. Másrészt viszont, ha csak egy balhét csinál, és soha többé nem fog fegyvert a kezébe, elképzelhető, hogy soha nem kapják el. Ehhez az is kell, hogy ne legyen kapcso­latban az alvilággal – fejtette ki Attila, aki úgy véli, ha a rabló a hely­színen ujjlenyomatot hagyott, az sem feltétlenül jelenti a vesztét.

Utólag iszonyatosan nehéz egy nagyvárosban bárkit is elkapni, főleg, ha nincs priusza. Ha hagyott is ujjlenyomatot, de nincs a rendszerben, akkor nem fognak egyezést találni. Én hat helyszínen hagytam ujjlenyomatot, de hat éven át nem tudtak vele mit kezdeni – magyarázta Attila a Borsnak, aki el­mondta, milyen végzetes hibákat követhet el a kalapos fantom.

Ha úgy gondolja, hogy ez volt az első és utolsó alkalom, ak­kor kicsi az esélye annak, hogy elkapják. Egy nagyon fontos té­nyező van: nem szabad elmondania se az anyjának, se a barátnőjének, se a barátjának, mert ha két ember tud a dologról, előbb-utóbb bukta van – fejezte be Attila.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás