Pécsi Ildikó életéről szóló könyv ősszel fog megjelenni, amit fogadott fia, L. Péterfi Csaba írt.

„Szó lesz arról, hogyan lett színésznő, hogyan akarta többször elhagyni a pályát, kik voltak a szerelmei, hogyan tudta feldolgozni, hogy szexbombából gyors fordulattal 130 kilóra hízott, és mi volt ennek a háttere, illetve természetesen az utolsó évek háborúskodásáról is. A kutatások során olyan titkokra is bukkantam, amiket még a saját családja sem tudott Ildikóról. Fiával, Csabával sokat egyeztettem a könyvről” – mondta el a Story magazinnak L. Péterfi Csaba, Pécsi Ildikó fogadott fia.

Bevallom, ezt a részt nem volt könnyű megírni, mert ha őszinték vagyunk, akkor amit Ildikó minderről mesélt, az egy elég szubjektív szemszögből mutatta be a történteket, én azonban a tényekre alapozva szerettem volna megírni […] Jogásszal is egyeztettem arról, mit hogyan tálaljak a könyvben. […] Nem az én dolgom, hogy ezekről ítéletet mondjak, de a történteket be kell mutatnom, anélkül nem lenne teljes a könyv” – árulta el a férfi.