RETRO RÁDIÓ

Legyengült Tóth Andi, nagyon magasra szökött fel a láza





Legyengült az immunrendszere, a mandulája is begyulladt az énekesnőnek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.24.
betegség

Bárki számára komoly kihívást jelenthet, hogy heti rendszerességgel egy-egy új produkcióval kápráztassa el a közönséget. Tóth Andinak ez sikerült, hiszen a Sztárban Sztár versenyzője elképesztő alakításokban bizonyította már tehetségét.

Ez azonban rengeteg munkával jár, ami legyengítette az énekesnő szervezetét.

A Bors megtudta, hogy a héten annak ellenére próbált, hogy magas lázzal és mandulagyulladással küzdött.

„Az utóbbi hetekben nagy volt a hajtás, a Sztárban sztár mellett folyamatosan intéztem a saját zenei teendőimet is, nem sokat pihentem, aminek sajnos meg lett a következménye. Harminckilenc fokos lázzal toltam le a próbákat, de kaptam antibiotikumot, és folyamatosan kúrálom magamat, így fokozatosan javul az állapotom. Nagyon fáj a mandulám, de szerencsére a hangszálaimat nem befolyásolja az állapotom. Igyekszem összeszedni minden erőmet, és bízom benne, hogy vasárnap a maximumot tudom majd nyújtani a színpadon„ – mondta az énekesnő a Borsnak, aki egyetlen női versenyzőként ezúttal is dupla produkcióval áll színpadra. Andi El­vis Presley és Fleur East bőrébe bújik va­sárnap este.

Tóth Andi Tina Turner bőrébe bújt Fotó: TV2

 





Ezeket olvastad már?
Rácz Jenő kétéves lánya Porschét kapott

Rácz Jenő kétéves lánya Porschét kapott

Hegyes Berci elárulta: így reagált párja a történtekre

Hegyes Berci elárulta: így reagált párja a történtekre

„Meg vagyok lepődve, hogy még itt vagy” – Keveházi Lili kimutatta a foga fehérjét

„Meg vagyok lepődve, hogy még itt vagy” – Keveházi Lili kimutatta a foga fehérjét

Ördög Nóra tüzes melltartóban hódít – Fotó

Ördög Nóra tüzes melltartóban hódít – Fotó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás